Megnémult Judy!

Senki sem szereti, ha rekedten beszél, de Judynak különösképpen vigyáznia kell hangszálainak épségére, hiszen ezek a munkaeszközei. Nemrégiben azonban komoly veszélybe került az énekesnő hangja. Szerencsére gyorsan kiderült, mi a baj és hamar meg is gyógyult.

Kívülről nem látszott, de jó néhány koncertet nagyon nehezen tudott végigcsinálni Judy. Az énekesnő ugyanis beteg volt.

“Ritkán vagyok beteg, de most a környezetemben sokaknak fájt a torka, rekedt be a hangja. Maja, a kislányom is hazahozott valamilyen vírust az oviból, de úgy tűnik, nem azt kaptam el, hiszen míg ő lázas volt és még hányt is, addig nekem „csak” a hangom ment el, ami egy énekesnőnél a lehető legnagyobb probléma, és nem tudtam beszélni. Az orvosom szerint úgymond „szétnyíltak” a hangszálaim, ami egy betegség esetén normális állapot, de valljuk be, szörnyen hangzik. A felírt gyógyszert becsületesen beszedtem, hiszen nem dőlhettem ki, fellépéseim voltak, amelyeket nem mondhattam le. Egy héten át kíméltem a hangom, meg sem szólaltam. A hétvégén három bulit is végigcsináltam, a lehető legnagyobb erőbedobással. Picit aggódtam, de szerencsére a hangszálaim gyors iramban gyógyultak és minden alkalommal jól teljesítettek, így nem volt semmi probléma. A koncertek után viszont éreztem, rám fér a pihenés, csendben is maradtam!” – nevetett fel Judy, akinek most már csak egy rossz emlék a betegség.

Ezustfeny fogadopult

Ne várjuk, hogy magától elmúljon

“Két hangszálunk van, amit a belső gégeizmok mozgatnak. Hangszínünk attól függ, hogy ezek a szálak milyen feszesek. Ha megfázunk, a hangszálak nyálkahártyája kiszárad és megduzzad, ezért nem tud rendesen összecsapódni a két szál. Ilyenkor lesz rekedt a hangunk. A hangképzést az is nehezíti, hogy a gégeizmok is megduzzadnak, így úgyszólván kipárnázódik a hangszálak környezete” – vette át a szót dr. Modok János, az Ezüstfény Klinika fül-orr-gégész szakorvosa. – “Ha 7-10 napon belül nem kezd javulni a hangunk vagy rosszabbodik a helyzet, mindenképpen látogassunk el orvoshoz. A szakember egy fájdalommentes vizsgálat során megállapítja, hogy öröklött állapot okozza-e a rekedtséget vagy torok-, netán hangszálgyulladás és ennek tükrében ír elő terápiát. Bár sokan úgy gondolják, hogy ha berekednek, suttogással kímélik a hangjukat, azt kell mondanom, hogy ez bizony tévedés, a rekedtség legjobb gyógyszere a némaság! A hangszálak csak akkor tudnak pihenni és regenerálódni, ha nem használjuk őket. Ha kénytelenek vagyunk mégis megszólalni, akkor minél kevesebbet tegyük, de azt határozott hangon, így nem erőltetjük túl a már úgyis beteg hangszálakat” – mondta a szakértő.

Ezustfeny maja orrmandula

Otthoni gyorssegély a hangszálaknak

Judy később azt is elárulta, milyen házi praktikákat vet be akkor, ha hétvégén kezd rakoncátlankodni a hangja és ezért nem jut el orvosához. – Gyakran kérdezik tőlem, hogy mivel a rendes beszédhangom is kissé rekedtes, milyen az, ha berekedek. Nos, pont ugyanolyan, mint mindig, csak éppen nem tudok megszólalni! Ha hétvégén jelentkezik ez a probléma, akkor mézet, fokhagymát, gyömbért teszek zöld vagy citromos teába, azt kortyolgatom, nekem eddig ezek mindig beváltak. Természetesen nem helyettesítik az orvost, ha baj van, de elsősegélynek tökéletesek!

Forrás: https://napidoktor.hu/