Köböl Anita különleges szerepben debütál szerelmével

Nem mindennapi felkérést kapott Köböl Anita és vőlegénye, a szerelmespár ugyanis először bizonyíthatja be, hogy nem csak a mindennapokban, hanem munka közben is tökéletesen működnek együtt.

Rendhagyó estének ígérkezik a Mozdulj! Közhasznú Egyesület december 3-i jótékonysági gálája, melyet a Duna Palota báltermében rendeznek. Köböl Anita az esten ugyanis olyan műsorvezető partnerrel lép majd színpadra, akivel az egész életét megosztja, hiszen párjával vállalták el a házigazda szerepét.

„Sokadik alkalommal kért fel az egyesület, hogy vállaljam el a rendezvényük háziasszonyi feladatát, ami azt jelenti, hogy hiteles személynek tartanak, aki értékeket képvisel. Mindig jó érzés visszatérő vendégnek lenni, hiszen ezzel elismerik a munkámat és bizalmat szavaznak nekem. Ez a bál azonban roppant izgalmas lesz, hiszen nem egyedül fogom vezetni a műsort, hanem egy nagyon különleges személlyel: a vőlegényemmel. Petivel így nem dolgoztunk még együtt, a hétköznapokban a közös munkát eddig csak edzések formájában gyakoroltuk, ott ő adta az utasításokat, én pedig végeztem a gyakorlatokat – de most egészen más lesz a helyzet, hiszen ezen a téren én vagyok a rutinosabb. Ettől függetlenül egy kicsit sem féltem őt a feladattól, hiszen sokat fogunk készülni az estére, átvesszük azokat a dolgokat, amiről beszélni akarunk, és mivel a magánéletben is jól tudunk együtt működni, a színpadon sem lesz probléma. Hiszek abban, hogy ő is megtalálja magát ebben a szakmában, hiszen én attól sem zárkóznék el, ha a későbbiekben más rendezvényeken együtt tudnánk dolgozni. Izgalmas lesz látni, hogy mennyire tudunk egymásra figyelni, hogy ha valamelyikünk elakad, akkor a másik kisegítse, vagy éppen hogy ne vágjunk egymás szavába – ettől a kapcsolatunkat is jobban megismerjük, de az biztos, hogy a munkát nem keverjük össze a magánélettel, így bármi történik a színpadon, az nem befolyásolja a szerelmünket. A felkérésre azért is mondtunk igent, mert mindkettőnk számára fontos a segítségnyújtás és mások támogatása, bármilyen formában is tehetjük azt” – mondta Anita, aki azt is elárulta, hogy már javában tervezgetik az esküvőjüket párjával.

kobol-anita-es-nemedy-farkas-peter-2

A TV2 műsorvezetője nem véletlenül bízik ennyire párja képességeiben, hiszen Petitől sem áll messze a színpad világa.

„Jó pár év színpadi tapasztalat van mögöttem, fiatalabb koromban tíz éven át foglalkoztam színészkedéssel amatőr szinten, és jelenleg is van egy zenekarom, amivel a bálon fel is lépünk. Több okból is örültem annak a lehetőségnek, hogy betöltsem a házigazda szerepét: egyrészt testneveléstanárként mindig is fontos volt nekem az esélyegyenlőség, hogy a hátrányos helyzetben lévők is bebizonyíthassák, hogy képesek teljes életet élni; az pedig, hogy Anitával dolgozhatok együtt, külön öröm számomra. Megtiszteltetésnek és egyben kihívásnak tekintem ezt a feladatot, de egyáltalán nem szeretnék rágörcsölni, hiszen az azonnal látszódik a színpadon, és a nézők rögtön éreznék rajtam. Most Ancsa a főnök, minden tanácsot elfogadok tőle, hiszen rengeteg tapasztalat van a háta mögött. Együtt készülünk az estére, és már alig várom a közös munkát a szerelmemmel” – mondta Köböl Anita párja, Némedy-Farkas Péter.

A jótékonysági bálra megvásárolt belépőkkel, támogatói jegyekkel, felajánlásokkal, valamint a tombola bevételével a vendégek hozzájárulnak ahhoz, hogy új terápiás szobával, illetve játszótérrel lehessenek gazdagabbak a Somogyvári Gyermekotthon fogyatékossággal élő lakói.

Forrás: https://napidoktor.hu/index