Erdei Zsolt húsz kilótól szabadulna meg

Erdei Zsolt nemrég egy három hónapos fogyókúrás kihívásba
kezdett. Az egykori ökölvívó világbajnok versenysúlyához képest
20 kiló plusszal rendelkezik, mivel az edzéseket ugyan abbahagyta, a
kalóriabevitelét akkor sem csökkentette.

Az egykori élsportoló 46 évesen már érzi testének változásait.
Kilóinak száma az évek alatt gyarapodott, de ennek pontosan tudja az
okát: „Ugyanazt az energiamennyiséget vettem fel – vagy még többet
-, mint élsportoló koromban, csak kevesebb edzést végeztem” –
meséli Erdei Zsolt, aki régóta tervezte, hogy szeretne lefogyni.

„Úgy éreztem, hogy cél nélkül nehéz belevágnom egy
fogyókúrába. Persze az is lehetne a cél, hogy jobban érezzem magam,
hogy kényelmesebbek legyenek a ruháim, de mindig találtam kifogást.
Motivációm sem volt, mert egyedül végigcsinálni egy diétát mindig
nehezebb, mint csoportosan. Néhány hete viszont megtalált egy
fogyókúrás kihívás, és az a tudat, hogy nem egyedül szenvedek,
mindig segít” – mondja nevetve a világbajnok, aki a napokban az
Ízvarázsló című műsorban is egészséges alapanyagokkal
ismerkedett.

Majdnem 100 kilót mutatott a mérleg

Egykori versenysúlyához képest most 20 kilóval nehezebb, de tudja,
hogy ugyanazt az állapotot már nem lehet visszahozni és nem is lenne
egészséges dolog. 98,5 kilóról indult a fogyása, de már 85-88
kilóval is elégedett lenne.

Tudtam, hogy a mozgás hiánya egyszer megbosszulja magát. Talán
többet is eszek, mint régen, de most minden arra ösztönöz, hogy
megcsináljam, és példát mutassak azoknak az embereknek, akik
szintén túlsúllyal küzdenek. Nemrég orvosnál is jártam, ahol
kiderült, hogy kicsit zsíros a májam is, így ez volt a legjobb
figyelmeztetés, hogy ideje változtatni.”

Brutális módszerekkel fogyott élsportolóként

Zsolt felidézte azt is, hogy élsportoló korában sokszor pár nap
alatt kellett 8-10 kilót leadni. Ilyenkor nem a zsírból, hanem a
folyadékháztartásból fogytak a sportolók. Ez közel sem
egészséges megoldás, mégis a legtöbb küzdősportban a mai napig
ezt a módszert alkalmazzák.

Sokkal hatásosabb lenne tudományos alapokra helyezni, dietetikus
tanácsát igénybe venni, de itthon, és sok más külföldi országban
erre még nincs anyagi keret. Igazából ez egy libikóka-játék, ami
hosszútávon nem tesz jót a szervezetnek. A poklok poklát jártuk
meg, amikor 2-3 napig nem ettünk, és nem is az volt a baj, hogy
éhesek voltunk, hanem sokkal inkább az, hogy szomjasak. Arról nem is
beszélve, hogy éhesen, és szomjasan mennyivel ingerlékenyebb az
ember” – tette hozzá Erdei Zsolt, aki azzal is tisztában van, hogy
önmagában a diéta nem elég. Sikeres csak akkor lesz, ha a
fogyókúra testmozgással is párosul.

Az egykori élsportolótól az sem idegen, hogy ő maga főzzön. Az
Ízvarázsló műsorban – egy kis segítséggel – teljes kiőrlésű
kenyeret készített, amihez magyaros tálalás párosult. A
végeredmény annyira ízlett neki, hogy elhatározta: ezután
rendszeresen magának süti majd a kenyeret – ami ráadásul a
diétájába is beilleszthető.

Videó – Erre a fontos dologra tanítja gyermekeit Erdei Zsolt

Forrás: https://napidoktor.hu/index