Amnéziát okozott a sérülése, saját dalaira is alig emlékszik a popcsillag

Amy Grant súlyos memóriazavarral küzd tavaly nyáron történt balesete óta.

Az énekesnőt júliusban, agyrázkódással szállították kórházba egy komoly kerékpáros baleset után. Amy több hetet töltött a kórházban, és bár hónapok teltek el a szerencsétlenség óta, továbbra is szenved az emlékezetkieséstől.

„Őszintén szólva, egy csomó mindenre nem emlékszem”– mesélte a 62 éves keresztény popslágerekkel befutott énekesnő.

„Nemrég egy régi középiskolai barátomnál vacsoráztam, sokszor összejártunk, ott aludtunk egymásnál, szóval nagyon jó barátok voltunk/vagyunk. Félve, de muszáj volt megkérdeznem tőle, hogy még midig együtt vannak-e a férjével, mert nem láttam a dolgait a házban. A barátnőm megértő mosollyal az arcán azt válaszolta, hogy a férje hét éve halt meg. Teljesen ledöbbentem, olyan volt, mintha akkor hallotta volna először.”

Grant azt is elárulta, hogy még a saját dalszövegeire is nehezen emlékszik és a balesete óta súgógépet használ a koncertjein. Az énekesnő 2022 novemberében, mindössze négy hónappal az agyrázkódása után indult újra turnéra.

Olvasd el ezt is!

Emlékek nélkül!

Forrás: Napidoktor.hu


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.