Több koleszterin van a tojásban, mint egy sajtburgerben?

Megint a szív ellensége lett belőle?

A tojás számos nemzet étrendjének egyik alapvető élelmiszere, ezért cseppet sem mindegy, mennyit fogyaszthatunk belőle nyugodt szívvel. Sajnos a tojásban levő koleszterin mennyisége egy új tanulmány szerint is korlátozza az ajánlott fogyasztást.

Szomorú hír – a kutatók sem összegezték jó szívvel tanulmányuk eredményét, mely arra jutott, hogy mégis csínján kell bánnunk a tojás fogyasztásával. Erről az alapvető élelmiszerről már több alkalommal állították: nem tanácsos túl sokat enni belőle, később azonban mégis az az vélemény terjedt el, hogy nem okoz gondot.

Persze nem magával a tojással van a baj, hanem a benne levő koleszterinnel. A Chicagói Northwestern Egyetem Egészségügyi Iskolájának szív- és érrendszeri epidemiológusa, Norrina Allen PhD elmondta: számukra is kellemetlen volt kutatásuk következtetése. Ugyanis, miközben 2015-ben még az volt az álláspont, hogy nincs elég bizonyíték azt tanácsolni az embereknek: ragaszkodjanak a napi limithez a tojás fogyasztását illetően, később a testsúlyukra odafigyelők gyakran a tojást ették megbízható fehérjeforrásként. Az új tanulmány azonban ismételten óvatosságra int a koleszterinnel kapcsolatban – s különösen a tojással, ugyanis bőséges forrása ennek a viaszos zsírnak. Egy átlagos tojásban 200 milligramot találunk – többet, mint egy gyorséttermi dupla sajtburgerben. Persze, a burgerrel egyéb problémák is vannak, a túl sok só és a telített zsír.

Korábban a kutatók azt javasolták: tartsák az emberek napi 300 milligramm alatt a koleszterin-fogyasztásukat. Az egymásnak ellentmondó hírek azonban megzavartak mindenkit. 

A legjobb, ha többségében zöldséget eszünk, a telített zsír és étrendből származó koleszterin mennyiségét pedig csökkentjük, beleértve a tojást és egyéb, állati zsírral készült ételt” – mondta el Leslie Cho, orvos, az Ohio-i Cleveland klinikájának női szív- és érrendszeri központjának vezetője.

Bár ő nem volt az új tanulmány részese, úgy véli, az jó munkát végzett a bizonyítékok összegzését illetően. A kutatás hat korábbi tanulmány új elemzése, mely 30 ezer amerikai részvételével készült. A tanulmányok írott feljegyzéseket tartalmaznak az alanyok étrendjéről, akiket aztán hosszú ideig nyomon követtek. Egyeseket 10-30 éven át. Kiderült, hogy csupán fél tojás elfogyasztása naponta 6-8 százalékkal növelte a szívroham, a stroke, a korai halál esélyét a tanulmány időszaka folyamán, összehasonlítva őket azokkal, akik nem ettek tojást.

Mi több: minél nagyobb mennyiségben fogyasztott valaki tojást, annál jobban nőtt a kockázat. Azok, akik napi egyet megettek, a szívvel kapcsolatos problémák valószínűségét 12 százalékkal növelték a tojást nem evőkhöz képest. Akik kettőt vittek be szervezetükbe naponta, azoknál pedig 24 százalékkal növekedett a szívproblémák rizikója. A kutatók hasonlóan megnövekedett kockázatokat figyeltek meg azon emberek esetében, akik feldolgozott és feldolgozatlan vörös húst fogyasztottak.

Fotó: 123rf.com

A számok nagynak tűnnek, de némi vigaszt nyújthat, hogy a tudományban relatív kockázatnak nevezik ezeket. A kutatók megnézték az abszolút kockázatokat is – azt a rizikót, amely egy személyre egy adott időszakon belül érvényes. Az abszolút rizikó a fontosabb, amennyiben azt szeretnénk megítélni, hogyan befolyásolja a viselkedés vagy választás az egészséget. Az említett tanulmányok ideje alatt a napi fél – vagy heti 3 – tojás elfogyasztása növelte az emberek szívrohamra, stroke-ra és egyéb, szívvel összefüggő eseményre való esélyét, de nagyjából 1 százalékkal. A korai halál kockázata pedig körülbelül 2 százalékkal emelkedett.

Ezek az adatok akkor is igazak voltak, amikor a kutatók az adott emberek teljes étrendjének minőségét felmérték. Azok, akik egy egészséges étrendhez társították a tojást, nem mérsékelték a kockázatot, összevetve őket azokkal, akik a tojásokat kevésbé értékes étkezés mellett fogyasztották.

A cikket folytatjuk.

Forrás: https://napidoktor.hu/index.php