Szívroham, ami bármikor lecsaphat!

Szakemberek megállapították, hogy a szívroham, és az azt követő szervezetbeli károsodások mértéke nagyban függ attól, hogy mely napszakban következik be az ischémia, vagyis a vérellátásban történő zavar miatt kialakuló oxigénhiányos állapot.

A Circulation Research című online szaklapban megjelent tanulmány szerint a legnagyobb veszélynek akkor van kitéve valaki, ha a szívroham hajnali egy és öt óra között történik. Korábbi kutatások már rámutattak, hogy rágcsálóknál az infarktus súlyosságának mértéke nagyban függött attól, mikor történt a szívkoszorúér elzáródása, azonban Jay H. Traverse, a tanulmány egyik szerzője, aki a minneapolisi Abbott Észak-nyugati Kórház Szív Intézetének kardiológusa, munkatársaival együtt arra volt kíváncsi, vajon mindez hasonlóan működik-e az emberek esetében is.

szem47

Hogy mindezt kiderítsék, visszamenőleg kielemezték több mint ezer szívrohamon átesett beteg adatait, akik közül találtak 165 olyan személyt, akik első alkalommal éltek át infarktust és minden előzmény nélkül jelentkezett náluk a roham. Az adatok kielemzése során ezekben az esetekben is világosan kirajzolódott, hogy létezik a napnak olyan szakasza, amikor nagyobb károsodást okoz az infarktusos roham.

A tanulmány eredményeiből kimutatható, hogy a szív önvédelmező képessége különböző mértéket ölt a nap huszonnégy órája során, ami azért érdekes, mert ha sikerülne beazonosítani, mindez mitől függ, az nagy segítséget jelentene a gyógyszerész kutatók számára egy új, hatékony orvosság kifejlesztésében.

Forrás: