VV Csabi VS. VV Veronika!

Csaba tudatosan készül második Párbajára. Lilunak a riportszobában elmondta, szerinte, ha Vera nem lenne védett, akkor is ő lenne a Kiválasztott.

Elérkezett a ValóVilág ötödik Kihívása. A vasárnapi Kiválasztáson Csaba kapta a legtöbb jelet, így szerda este neki kellett párt választania a következő Párbajra. A választási lehetősége elég korlátozott volt, hiszen jelenleg négy védett játékos van a Villában. Így Csaba mindössze öt Villalakó közül választhatott, név szerint: Eszter, Kinga, Veronika, Fecó és Péter.

A Kihívás menete most sem változott. Csaba mielőtt kimondta volna ellenfele nevét lakótársaival együtt megnézhetett pár kisfilmet, majd Lilu felkérte, hogy egy rövid indoklás után nevezze meg ellenfelét. Csaba a beszéde után Veronikát hívta Párbajra.

Forrás: