Kék zubbonyos VV-sek!

Attila és Seherezádé már az első tanítási napon tönkretett egy fegyvert, miközben játékból bilincselt. Büntetést kaptak. Többen örömmel fogadták az új kihívást.

A Villalakók hétfő reggel arra ébredtek, hogy padok vannak a nappaliban és rögtön találgatni kezdték, vajon mivel telhet majd a következő hetük? Hamarosan megérkezett első kiképzőjük, így kiderült, hogy Rendőrakadémiává alakul a Villa. Kinga kívülről fújta a rendfokozatokat, Attila már az első órán belekötött Verába, de tanáruk hamar leállította a személyeskedésről. A lakók három szolgálati ággal fognak megismerkedni ezen a héten, a közrendvédelmi, a bűnügyi és a közlekedési szolgálattal. Minden lakónak főiskolásokhoz méltó fegyelmet kell gyakorolni hét napig – az elvárás legalábbis ez.

Többen örültek ennek a feladatnak, Vera is, aki állítása szerint már gondolt arra, hogy rendőr legyen és ezzel az álma valóra vált. A szünetben Attila és Seherezádé a bilinccsel és a fegyverrel játszott, Seri pisztolya megsérült, amiről jelentett az ezredesnek, aki meg is rótta őket a fegyelmezetlenség miatt. A páros büntetést kapott, a szaunánál és a jacuzzinál kellett őrködniük. De Attilának nem esett le, hogy miért állították őket szolgálatba az udvaron.

A lakók igazoltatni tanultak. Ennek része a ruházat és csomag átvizsgálása, amit gyakorolni kell, az újdonsült tanoncok azonnal próbára is tehették magukat. Kingát és Pétert váratlan esemény érte, a hadnagy, aki az igazoltatott személyt alakította, kést rántott, az ijedtségből nevetőgörcs lett. Attila és Csaba sem jeleskedett a feladat végrehajtásában, a tanár szerint lesújtó volt, de a többiek jót szórakoztak rajta. Az ezredes és a hadnagy Verán mutatta be, hogyan kell letartóztatni valakit. Az ügyeletes tisztet is kinevezték, ő Péter lett, helyettese pedig Kinga. Nekik kell a fegyelem és a normák betartásáért felelni a Villában. Egyikük sem érezte magáénak a feladatot. Attila és Csaba viszont önállósította magát és a hálóban pihenő Kingát igazoltatták, majd vetkőzésre próbálták rávenni. De nem sikerült.

Kialakultak a párosok, Eszter társa Fecó lett, Attiláé Csaba, Kingáé Péter, Seherezádé pedig Vera mellett találta magát. A társaknak meg kellett beszélni az egymással kapcsolatos problémáikat, mert többnyire olyan lakók kerültek össze, akiknek nem jó a kapcsolatuk vagy friss sérelmekkel „ajándékozták” meg egymást. Vera arra szólította fel Serit, hogy vegye komolyan a feladatot, mert a hülyéskedésben nem lesz partner. Végül nem a társak vesztek össze, hanem Attila és Fecó.

A Dumagépből kiszakadtak Attilával kapcsolatos sérelmei, ömlött belőle a szó. Attilának nem is maradt sok esélye, hogy megszólaljon. Ahogy arra sincs neki több, hogy Fecó megbízzon benne és a barátja legyen. Attila megsértődött, amiért Peti nem szólt közbe, aztán azért, mert azt mondta, hogy Fecó jól beszélt. Közben Csaba arra készítette fel az udvaron a Dumagépet, hogy miket hagyjon el az érvelési módszereiből és mivel bővítse azt.

Újra jelentkezett az Attila Show, amire Csaba készítette fel az Összeférhetetlent. Attila szembesíteni akarta Kingát azokkal, akik rátették a jelet, ezzel kapcsolatban kiöntötte a szívét Csabának. Elmondta azokat a sérelmeit, amiket a lány okozott neki. A Helyes pasi védte a Cselszövőt és úgy gondolja, igazából Attila használta ki Kingát és nem fordítva. Elkezdődött a szembesítés, és a Kiválasztott elmondta, hogy Péter indoklása esett neki a legrosszabbul. A Veterán fél is tőle, hogy ő lesz a Kihívott, Attilával beszéltek a lehetőségekről az udvaron. Kinga szánalmasnak találta, hogy azok, akik rátették a jelet, mind mosolyogtak rá és kedvesek voltak. A lány ezt a félelem jelének vette.

Forrás: