Tuját ültetni megéri! 2015-04-29 Blog, Otthon Megosztás: Tweet A kertészkedők többségét nagy örömmel tölti el, ha összegyűjtött magvaikból elültetve szárba szökken a növény – tuját is lehet sikeresen magokból nevelni. Lássuk, hogyan? Tuja magvakat akár tujákkal beültetett parkokból is tudunk gyűjteni. Ha a magok megvannak, egy kis edénybe ültessük el őket. Hamar előbukkan majd a néhány kicsi, apró tuja, akár az apró csipkék! A nagyobb cserép jó ideig elég lesz számukra, de ha később van lehetőség őket kiültetni kertbe is, bátran „áttehetjük a székhelyüket.” A tuja a kertben és az erkélyen is csodásan mutat! A késő tavasz és a kora ősz a legjobb időszak bokrok és fák ültetéséhez. A tuja ültetése szeptember környékén ideális. Hogy hová? A tuja bárhol remek látvány, de a kerítés mellett, a ház homlokzata előtt nagyon tetszetős. Sőt! A házat körülvevő zöldben igazi kis „fogadóbizottságot” alakíthatunk ki tujákból a járda mentén – olyan lesz, akár egy tuja-alagút. A tuja ültetéséhez előszöris határozzuk meg a növények helyét. Ha egymás mellé rakjuk őket sorban, mérjük ki, mennyire legyenek távol egymástól, és a távolság egyforma legyen. Ha úgy látjuk, hogy a helyek szimmetrikusak és a lyukak elég mélyek (hogy a gyökereket befedje a föld), minden készen áll az ültetéshez. A kiásott lyukakba, mielőtt behelyezzük a tujákat, öntsünk egy kis vizet. Óvatosan emeljük ki a cserépből a tujákat, ne sértsük meg gyökereiket. A tuja átültetése akkor is szükséges, ha a növény már kinőtte a cserepet. A tuja egyébként könnyen nő. E gyönyörű növény neve valójában Platycladus orientalis (vagy thuja orientalis). Külön nemzetséget alkotnak a tuják az örökzöld tűlevelű fák között. De lássuk a tuja fajtákat. A nemzetségnek csak egy faja van, a Platycladus orientalis, melyet kínai vagy keleti arborvitae-nek, azaz élet fájának, vagy pedig keleti fehér cédrusnak neveznek. Latin neve az élet fáját jelenti: arborvitae, míg a „ce bo” kínaiul ugyanez, a hosszú élettel és vitalitással köthető össze a buddhista gondolkodásban. Ez talán a fa örökzöld mivoltából adódik, tartósságából és abból, hogy a tuja a telet is bírja. Néhány nagyobb példány, melyeket a kínai buddhista templomok köré ültettek, több mint 1000 éves. Ősi írások is az élet fájaként említik a tuját. Salamon király követ és tuja fát használt a jeruzsálemi templom építéséhez. Az ókori Egyiptomban ugyancsak szent faként tisztelték a tuját. Bár a Platycladus orientalis az egyetlen faja a nemzetségnek, egyes források szerint a tuja közeli rokona, a Microbiota decussata beletartozhatna a nemzetségbe, úgy, mint a közeli hozzátartozó Juniperus, a Cupressus nemzetség, melyek kompatibilisek a Platycladus-szal. A Platycladus-t korábban tujaként azonosították, ám vannak különbségek a növények között, beleértve a termést is. A Platycladus-nak van toboza, a tujának nincs, de mindkettő szárnyatlan magvakkal rendelkezik, lombozatuk nem illatos. Amerikai arborvitae-ként (Thuja occidentalis) számos Platycladus-variációt nevelnek, köztük a törpe-, eltérő méretű, formájú, sőt színű tujákat. A Platycladus orientalis könnyen felismerhető kúpos formájáról. Legalacsonyabb ágai a földhöz közel nőnek, leveles gallyakkal a szélén és lapos, függőleges tűlevelekkel rendelkezik. A tuja meglehetősen kicsi és lassan növekvő fa, 15-20 méteresre nő, átmérője viszont csak 0,5 méter. A nagyon idős fák elérhetik a 30 méteres magasságot és a 2 méteres átmérőt is. A tuja szimmetrikusan elágazó, lombozata gyantás és aromás. Barna kérge rostos és darabkás, töredező. A tuja rendelkezik pici, kékes virággal, mely kellemes illatot áraszt. A tobozok kinyílnak, ha megérnek, és a magvak kiesnek. A tuja népszerűsége töretlen az ókor óta. Nagyon sokan használják kertjük, erkélyük díszítésére, Kínában és Koreában a buddhista templomok építéséhez és tömjénégetéshez. Az ókori Egyiptomban, Görögországban és kínában a Platycladus orientalis-t terápiás céllal is alkalmazták, 3000 évvel ezelőtt – leginkább méhvérzés és hörghurut ellen. Forrás:
