Legtöbben még az államtól várják a nyugdíjat 2013-07-05 Otthon Megosztás: Tweet A leendő nyugdíjasok több mint kétharmada még mindig az állam egyik kötelességének tartja, hogy gondoskodjék az időskori ellátásról is, ám egyre többen vélekednek úgy, hogy a nyugdíjuk előteremtésében aktívabb szerepet kell vállalniuk – állapítja meg az a kutatás, amelyet 12 országban végeztek el az Aegon megbízásából. Az Aegon Magyarország felmérése szerint a felnőtt lakosság 70 százaléka úgy látja, hogy az államnak aktív szerepet kell vállalnia a nyugdíja előteremtésében, a megkérdezettek 17 százaléka számára az államnak fizetett nyugdíjjárulék jelenti az elsődleges, további 10 százaléknak pedig a második legfontosabb nyugdíjcélú megtakarítást. A megkérdezettek 43 százaléka még mindig úgy gondolja, hogy semmi rossz nincs abban, ha valaki az állami ellátásra alapozza a majdani nyugdíjas éveit. Ugyanakkor azoknak az aránya, akik így gondolkodnak, fokozatosan csökken, főleg azokban az országokban, ahol a nyugdíjreformmal kapcsolatosan már komolyabb erőfeszítések történtek. Például amíg a tavalyi felmérés során Franciaországban még 51 százalék nyilatkozott úgy, hogy semmi gond nincs azzal, ha az egyén az állami ellátásra épít, addig mostanra ennek a csoportnak az aránya 32 százalékra mérséklődött. Ezzel párhuzamosan folyamatosan növekszik azoknak az aránya, akik a megosztott felelősséget tekintik megoldásnak az állam, a munkáltatók és a munkavállalók között – a válaszadók 68 százaléka egyetértett ennek szükségességével. A felmérés kiemeli, hogy egy enyhe többség – a megkérdezettek 55 százaléka – szerint az adók emelése és a kifizetett nyugdíjak csökkentése is szükséges lehet az állami nyugdíjpillér működőképességének fenntartásához. A nyugdíjkorhatár emelése kapcsán a kérdés így hangzott: egyetért-e azzal, hogy már így is éppen elég hosszú időn keresztül kell dolgozni. A megkérdezettek 44 százaléka válaszolt igennel, de ennek a tábornak az aránya különösen Kelet-Közép-Európában magas: Magyarországon 66, Lengyelországban pedig 60 százalék. A felmérésben megkérdezett 12 ezer aktív, illetve nyugdíjas a következő országokból került ki: Kanada, Kína, Franciaország, Németország, Magyarország, Japán, Hollandia, Lengyelország, Spanyolország, Svédország, USA és Nagy-Britannia. Forrás: