Ízek, illatok, színek és formák – gasztronómia a design jegyében

Most vasárnap ismét jelentkezik a WAMP a Millenáris D csarnokában. Október 27-én a szervezők egyszerre rendeznek pezsgő hangulatú gasztro- és designvásárt, s a félszáz alkotó munkáit felvonultató eseményen a gasztronómia és a design kapcsolatát járják körbe.

Az ínycsiklandó kézműves élelmiszerek, design kiegészítők és vagány ruhák mellett gazdag programmal, gyönyörűen terített asztalokkal, interaktív előadásokkal is várják a látogatókat, s a belépők között egy kétszemélyes vacsora is kisorsolásra kerül a Michelin csillagos Costes étterembe. Az első ötszáz látogató pedig a Fűszerész, kifejezetten erre az alkalomra készült fűszerkeverékét kapja ajándékba.

étel

A gasztrokínálatban szépen csomagolt, önmagukban is design terméknek tekinthető finomságok mellett helyben fogyasztható kézműves ínyencségek is szerepelnek. Gyógynövényes és fűszermézek, finom teák, szörpök, gyümölcslevek, lekvárok, sütemények, kekszek, csokoládék, szarvasgombával megbolondított élelmiszerek és a nagy gonddal előállított sonkák és egyebek mellett többek között ott lesz a különleges sörökkel megjelenő Főzdebusz is. Jó néhány kiállító pedig egyedi porcelán-, és formatervezett konyhafelszerelési tárgyakkal készül.

A vásár és a már megszokott kóstolók mellett ezúttal két gyönyörűen komponált, terített asztal is várja a betérőket. A design és a gasztronómia igencsak szoros kapcsolatát két merőben eltérő stílus mentén mutatják majd be: az egyik asztalon a természetesség áll majd a fókuszban, natúr élelmiszerek jelennek meg inspiráló körítéssel, míg a másikon különféle édességek kapnak meghökkentő és látványos keretet.

Forrás:


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.