Indul a nagytakarítás az albérletpiacon

Átláthatóbbá és nyomon követhetővé válik jövőre a rövid és hosszú távra szóló lakásbérbeadással foglalkozó ingatlantulajdonosok tevékenysége – írta szerdai számában a Magyar Idők a Miniszterelnökség kereskedelempolitikáért felelős miniszteri biztosára hivatkozva.

Rendrakás az albérletpiacon

Szatmáry Kristóf azt mondta: hamarosan a kormány elé kerül, majd a Nemzetgazdasági Minisztérium április végén, a 2016. évi adótörvény-változásokkal együtt terjeszti az Országgyűlés elé azt a jogszabályt, amelynek célja, hogy egyértelmű kereteket szabjon a magán- vagy turisztikai célú ingatlan-bérbeadások feketézéssel érintett piacán.

Az elképzelések szerint a jövő évtől egy-egy ingatlantulajdonos egyszerre három bérbeadásra szánt ingatlannal, adószám kiváltásával regisztrálhat majd a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál külön e célból vezetett nyilvántartásba – vázolta.

otthon5

A jelenleg a lakásbérbeadókra, illetve a turisztikai céllal ingatlant hasznosító magánszemélyekre, cégekre vonatkozó, egymástól eltérő szabályokat felülírják majd az egységes új előírások. Eszerint az érintetteknek négyzetméter­alapon számított átalányadót kell majd fizetniük évente egyszer.

Az adó mértéke a mostani köztehernél kedvezőbb lesz – várhatóan 1500 forint négyzetméterenként -, és az egységes adó megállapításánál nem lesz szempont, hogy hány alkalommal, milyen időtartamra és milyen céllal adják bérbe az ingatlant.

Az átalányadó a jelenleg az önkormányzatoknak e tárgyban fizetett adófajtákat is kiváltja majd.

Forrás: Hirado