Így szedhetünk medvehagymát idén a Mecsekben

A Nyugat-Mecsek Tájvédelmi Körzet egyes területein ebben az évben tilos lesz medvehagymát szedni. Védett természeti területeken a gyűjtés csak a természetvédelmi hatóság engedélyével folytatható.

Néhány hét múlva ellepi az ország legnagyobb medvehagyma-gyűjtő területét, a Mecseket a tavasz hírnökeként jegyzett, jellegzetesen fokhagyma illatú, vér- és vesetisztítóként is ismert gyógynövény, a medvehagyma, amelyet előszeretettel szüretelnek az erdőben járók.
A 2009. évi, az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló XXXVII. törvény értelmében állami erdőben – nem védett területen – mindenki csak saját szükségleteinek megfelelő mennyiségű gombát, gyógynövényt – így medvehagyma-levelet is – gyűjthet külön engedély nélkül. Ennek mértéke nem haladhatja meg a 2 kg/fő-t naponta. Amennyiben valaki ennél nagyobb mennyiséget kíván szedni, azt csak az erdőgazdálkodó engedélyével teheti.

A Mecsekerdő Zrt. által kezelt területekre az engedélyt a társaság erdészeteinél lehet megvásárolni.

Fotó: Shutterstock
Fokozottan védett területeken a gyűjtés tilos. A Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság tájékoztatása szerint Nyugat-Mecsek Tájvédelmi Körzet egyes területeinek pihentetése szükséges a korábbi évek intenzív gyűjtési igénybevétele miatt, a tájvédelmi körzet egyéb területein hatósági engedéllyel a gyűjtés továbbra is folytatható.

A piros vonallal körülhatárolt területeken 2016. évben a medvehagyma gyűjtése tilos.

 

 

Biztosan medvehagyma?

Sokan joggal aggódnak, hogy a medvehagyma levelét összekeverik a mérgező gyöngyvirágéval. Bár a két növény levelei valóban hasonlítanak egymásra, most összefoglaljuk azokat az ismérveket, amivel megóvhatod magad és családod a végzetes tévedéstől:

  • Virágzásuk idején a legegyszerűbb elkülöníteni őket, hiszen a gyöngyvirág harang alakú, édes illatú virágzatát sokan felismerik. A medvehagyma virágjai a szárcsúcson nyílnak, csöppet sem illatosak, hanem hagymaszagúak, és csillagalakra emlékeztetnek.
  • Virágzás előtt a legbiztosabb ismertetőjele a medvehagymának az illata. Ha nem vagy biztos a dolgodban, dörzsöld meg a leveleket, és ha jön a jellegzetes illat, akkor nyugodtan begyűjtheted.
  • A levelek szélessége is árulkodó lehet. A medvehagyma ívesen visszahajló levelei ugyanis nem szélesebbek 4 centiméternél, a gyöngyvirág levelei pedig legalább 6 centi szélesek. Ha biztosra akarsz menni és rossz vagy a méretek becslésében, vigyél magaddal egy vonalzót is.

Forrás: Turistamagazin