Bodorrózsa a vírusok és a megfázás ellen

A kora tavasszal gyakori vírusfertőzések időszakában rendkívül fontos, hogy ne csak a tünetek kezelésére, de a megelőzésre is nagy hangsúlyt fektessünk. Ennek egyik legtermészetesebb módja a kevésbé ismert „csodaszer”, a bodorrózsa, amelynek kivonata erős vírusellenes hatással rendelkezik. Így kimondottan alkalmas a megfázás és influenza megelőzősére, sőt kezelésére is. Ám ennél jóval többre képes – íme, öt kevésbé ismert tény a bodorrózsáról.

A bodorrózsa duplán áldott

A bodorrózsa, más néven cisztusz rózsa Görögországból származik, és 1999-ben megkapta az „Európa gyógynövénye” címet. Egy legenda úgy tartja, az olimposzi istenek más növények mellett neki is gyógyerőt adtak, sőt rögtön duplán áldották meg. Gyantában gazdag levelei sebgyógyításra és a bőr megszépítésére használhatók, míg kivonatát fogyasztva a szervezet kívül-belül megfiatalodik és megerősödik.

bodorrozsa

A bodorrózsa erősíti az immunrendszert

„Az ehető növények közül a bodorrózsában található a legtöbb polifenol, ami egyfajta antioxidáns. Háromszor annyi van benne, mint a zöld teában, ezzel pedig természetes módon erősíti az immunrendszert, védi a sejtanyagcserét és stabilizálja a szív-és vérkeringést. Külsőleg alkalmazva lassítja a bőröregedést és gyorsítja a sebgyógyulást” – mondta el dr. Garay Zsolt fül-orr-gégész szakorvos.

A bodorrózsa univerzális gyógyír

A bodorrózsa megszakítja a vírusok és gombák szervezet számára káros oxidációs folyamatát, így hozzájárul a betegségek elkerüléséhez és a gyorsabb gyógyuláshoz is. „Eredményesen kezeli a hurutos köhögést, a torokfájást és a mandulagyulladást, természetes ellensége a baktériumoknak, vírusoknak és gombáknak. A gyomor-bélbetegségek, nemi betegségek, köröm- és nyálkahártya-betegségek is jobban megelőzhetővé, valamint könnyebben kezelhetővé válnak általa” – tette hozzá a szakértő.

A bodorrózsa bőrproblémák ellen is hatásos

Mivel gyulladásgátló és viszketéscsillapító hatása van, ecsetelőként használva eredményesen kezelhető vele az ekcémás, kiütéses bőr. A bodorrózsa emellett más immunhiányos problémákra, például sömörök kezelésének kiegészítéseként is hatásos lehet.

vírusok

Idősek és kismamák is fogyaszthatják

Semmilyen ellenjavallat nincs ellene, ezért idős, legyengült emberek és kismamák is fogyaszthatják. A reumás betegeknek szintén a gyulladáscsökkentő hatása miatt ajánlott, de növeli a csontsűrűséget is, miközben serkenti az idegrendszer működését méregtelenítő hatása mellett.

Forrás: Red Lemon