Van összefüggés a koraszülés és a koronavírus-fertőzés között

Hiába lehet időről-időre enyhíteni a koronavírus miatti készültséget, ez a fertőzés visszatér, velünk marad, most már szinte levakarhatatlanul.

Nem csoda hát, ha a szakemberek igyekeznek kideríteni, milyen hatással lehet a fertőzés a terhességre, és ezt az új variánsok tükrében is időről-időre érdemes lehet vizsgálni. Most az érdeklődés kereszttüzében az Omikron és a koraszülés kapcsolata állt.

A témában dr. Angyal Géza szülész – nőgyógyász van a ratkotunde.hu segítségére

A fertőzés és a trimeszterek

Azt vizsgálni, hogy a koronavírus milyen hatással van a terhességre nem olyan egyszerű, hiszen maga a terhesség sem egyetlen egységet képező folyamat. Három különálló részre, három fejlődési szakaszra, vagyis trimeszterre bontható a terhesség, ennek megfelelően az esetleges fertőzések – így pedig a koronavírus-fertőzés is – más és más hatással lehet a folyamatra a fertőzés időpontjától függően.

Fotó: 123rf.com

Egy izraeli kutatócsoport Tal Patalon, a tel-avivi Maccabi Egészségügyi Szolgálatok munkatársának vezetésével készített kutatást, melyben 5506 terhes nő vett részt, és közülük 2753 produkált pozitív tesztet a terhessége során valamikor. A vizsgálat során a szakemberek megállapították, hogy bizony van összefüggés a koraszülés és a Covid fertőzés között. Érdekes módon azonban, ha a fertőzés a 28. hét előtt következett be, akkor nem volt kihatással a koraszülésre.

A 28. hét után azonban a koraszülés esélye  megduplázódott, a 34. hét után fellépő fertőzés esetében meghétszereződött, ami elképesztő arány. Ráadásul mindenzt úgy, hogy a fertőzés lefolyásának súlyossága egyáltalán nem volt befolyásoló tényező, azaz az egészen enyhe, akár tünetmentes fertőzés esetében is jelentkezett a kockázat.

Az apa „hibája” a koraszülés?

Mit lehet tenni?

Az immunrendszer megfelelő támogatása és a vakcina jelenthet védelmet a fertőzés ellen. Igaz, a tanulmány elkészítésekor nem vették figyelembe a kutatók az oltottságot, illetve az is igaz, hogy az Omikron egy kezdeti variánsa szerepelt a kutatásban, vagyis a mostani helyzetre vonatkoztatva lehetnek eltérések a fertőzés hatásaiban.

Mindenesetre tény, hogy a kismamák a lehetőségeikhez mérten igyekeznek mindent megtenni azért, hogy egészséges babának adhassanak életet és ehhez hozzátartozik az is, hogy saját magukat védik a fertőzések ellen. Ennek pedig egy remek eszköze lehet a várandósvitamin.

Foto:123rf.com

Feltételek!

Ki kell emelni, hogy nem minden várandósvitamin ugyan olyan hatékony a tápanyagok pótlása terén – bár mindnek ez a feladata. A tápanyagok pótlására a terhesség során egyébként is szükség lehet még kiegyensúlyozott táplálkozás és mozgás mellett is – mondja dr. Angyal Géza a ratkotunde.hu-nak. Az immunrendszer azonban éppen a terhesség alatt – és a terhesség miatt – visszafogottan működik, vagyis a plusz támogatás biztosan jól jön.

A fertőzések – akár a felszálló nőgyógyászati problémák, akár a vírusfertőzések – ellen a szervezet a megfelelő anyagokkal képes lehet védekezni. Ezen anyagok közt a cink és a réz kiemelt helyen szerepel, de a többi tápanyag – mint a C-vitamin, a magnézium, a kalcium, vagy éppen a folsav – is fontos szerepet tölt be. A jó várandósvitamin éppen ezért nem csak komplex – vagyis sok összetevőt tartalmaz -, de azokat a lehető legnagyobb arányban szerves formában tartalmazza – ez a gyakorlatban -citrát és -glükonát kötéseket jelent -, mivel így azok hasznosulása akár 80%-kal is javul.

Ahogyan arra fentebb kitértünk, a terhesség nem egy egység, három trimeszterre tagolható a baba fejlődési szakaszai szempontjából. Ezeknek a szakaszoknak azonban nem azonos a tápanyagszükséglete! Az igazán hatékony várandósvitamin így a trimeszterek eltérő igényeit is szem előtt kell tartsa, azokat megfelelően kell tudnia kiszolgálni.

Foto:123rf.com

Így biztos a védelem?

Sajnos nem. Az immunrendszer segítése fontos, ahogyan az egészséges étkezés és a mozgás is, de ez sem garantálja, hogy nem kapunk el fertőzéseket., éppen ezért, bár jelenleg a járványügyi intézkedések nem érvényesek, a kismamáknak érdemes nagyobb körültekintéssel szervezni az utazásaikat, kimozdulásaikat – amikre természetesen a nyugalom és a kiegyensúlyozottság miatt szinte biztosan szükségük lesz. Minél nagyobb a védelem és a körültekintés, annál kisebb az esélye egy esetleges fertőzés kialakulásának is.

Forrás: Ratkó Tünde szülésznő