Vérplazma adással májusban duplán segíthetünk

Májusban a vérplazma adás duplán segítség. A Vascular Plazma országos plazmaferezis hálózata 7 helyszínen várja az önkéntes vérplazma adókat a „Tedd meg most!” akció keretében (www.teddmegmost.hu).

Május 6-a és 31-e között, amennyi liter plazma összegyűlik, értékének ötvenszeresét három alapítvány között, a Hemofíliások Baráti köre, a Tábitha ház és a Primer Immunhiányos Betegek Egyesülete között osztják meg. Béres Alexandra, Oláh Gergő és az Alma Zenekar is csatlakozott a Tedd meg most! kampányhoz.

Ez a betegcsoport másként kihal

Magyarországon évente többezer beteg ember szorul mással nem helyettesíthető, életmentő, vérplazmából készült gyógyszeres kezelésre. Vérplazmára van szüksége annak, aki hemofíliás, azaz vérzékeny, annak, aki veleszületett immunhiánnyal élő, csontvelő- és szervátültetett, súlyos égési sérült, máj- és vesebeteg, hepatitisz B-ben szenvedő. De plazmát használnak például a műtéteknél használt fibrin ragasztó és tetanusz előállításához is.

„Ha az emberekben megszűnik a támogatási igény, hogy a másik életét segítse – a mi betegcsoportunk kihal” – hangsúlyozza a vérplazmaadás fontosságát Csuja László, a Hemofíliások Baráti Körének elnöke, ezért is tartja fontosnak a „Tedd meg most!” akció kezdeményezését. Magyarországon közel ezren élnek hozzá hasonlóan hemofíliával.

„Édesanyám betegsége miatt sajnos korábban már tapasztaltam, mennyire kiszolgáltatott tud lenni az ember, amikor vérre van szüksége. Azt gondolnánk, hogy természetes dolog, hogy vér, vérplazma rendelkezésre áll, de nem az. Eldöntöttem, hogy amikor csak lehet, segíteni fogok. Rendszeres véradó vagyok, és most már azt is elmondhatom, hogy vérplazmát is adtam.” – mesélt személyes motivációjáról az Alma Zenekar tagja, Buda Gábor. Gábor számára nem volt kérdés, hogy a Vascular Plazma Lurdy házban található budapesti központjában az orvosi vizsgálatot követően, ha lehet, azonnal plazmaadó lesz.

Naponta 5 plazmaadó szükséges 1 vérzékeny beteg napi gyógyszeradagjához

„Megdöbbentett a szám, hogy naponta 5 plazmaadó szükséges 1 vérzékeny beteg napi gyógyszeradagjának fedezéséhez. Az is nagyon fontos, hogy vért adjunk, de az is fontos, hogy vérplazmát. Azok a betegek, akiknek erre szüksége van, sehogy másként nem tudnak ehhez hozzájutni. Fontosnak tartom erre felhívni a figyelmet, mert az emberek nem mennének el különben csak úgy vérplazmát adni, csak ha tudják, hogy ezzel tényleg jót tesznek.” – szólít fel a vérplazma adásra Béres Alexandra.

A plazmaadás az életet jelenti, olyan alapvető szükséglet, mint egy egészséges embernek az ivóvíz

Magyarországon több mint 4000 embernek van szüksége nap mint nap életmentő plazmaalapú gyógyszerekre, melyet mesterséges úton nem lehet előállítani, a vérplazma nem helyettesíthető mással. Így csak az egészséges embereken múlik, hogy ez folyamatosan pótolva legyen. A Vascular Plazma országos plazmaferezis hálózata már 7 helyszínen várja a plazmaadókat. Nemrégiben a Lurdy házban budapesti központjuk is megnyílt a miskolci, pécsi, debreceni, nyíregyházi, egri és szegedi központ után. Így az évi 20.000 hős plazmaadó száma remélhetőleg tovább bővül majd.

„Amit én itt leadok hétről hétre plazmamennyiség az valakinek az életet jelenti, olyan alapvető szükséglet, mint nekünk az ivóvíz” – mondja Major Máté Márk, egyetemista, aki már nyolvcanötszörös plazmaadó.

Vérplazmát bármelyik egészséges, (18-60 év közötti, 50 kg feletti) felnőtt adhat, sikeres orvosi vizsgálatot követően. A plazmaadást megelőzően ingyenes orvosi szűrővizsgálaton vesznek részt a lehetséges leendő plazmaadók. Ez általános egészségügyi vizsgálatból, vérnyomásmérésből és laborvizsgálatból áll.

Oláh Gergő, aki szintén csatlakozott a Tedd meg most! kampányhoz, egyelőre egy orvosi vizsgálaton esett át, de mindenképpen visszatér majd plazmaadóként: „Sosem adtam még korábban sem vért, sem vérplazmát. Reméltem, hogy alkalmas leszek rá, és az orvosi vizsgálatot követően majd visszatérhetek ide, hogy ezzel is segítsek. Nem volt hosszú a vizsgálat, örülök neki, hogy minden rendben találtak. Biztos vagyok benne, hogy én is segíteni fogok.”

A vérplazma adás a véradáshoz nagyon hasonló folyamat, kb. 45 percet vesz igénybe. Ebben az esetben is vért vesznek a vénából, amelyet egy korszerű, biztonságos készülék szétválaszt vérplazmára és vörösvértestekre. A plazma egy steril gyűjtő tasakba kerül, míg a többi értékes összetevőket (vörös- és fehérvérsejteket és a vérlemezkéket) a modern, zárt rendszerű plazmaferezis gép visszajuttatja a szervezetbe.

Tedd meg most!

A „Tedd meg most!” akció keretében a május 6-a és 31-e között összegyűlő vérplazma liter érékét megötvenszerezi a Vascular Plazma hálózata és három alapítvány között, a Hemofíliások Baráti köre, a Tábitha ház és a Primer Immunhiányos Betegek Egyesülete között osztja szét.

A „Tedd meg most!” akció helyszínei:

  • Budapest / Lurdy ház
  • Pécs / Király utca 66.
  • Miskolc / Szinvapark
  • Szeged / Dóm tér 3.
  • Eger / Agria park
  • Nyíregyháza / Nyír pláza
  • Debrecen / a Fórum mellett

A központokban minden új, sikeres alkalmassági vizsgálat után 4.000 Ft-ot adnak, minden plazmaadást követően pedig 6.000 Ft juttatást biztosítanak a donorok számára.

Forrás: Napidoktor.hu


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.