Siketek és nagyothallók részére beszédet feliratozó okosszemüveget fejlesztettek

A beszédet feliratozó okosszemüveget fejleszt siketek és nagyothallók részére egy brit startup cég. Aki felveszi ezt a szemüveget, valós időben láthatja a körülötte elhangzó beszédet. A készítők reményei szerint a technológiával jelentősen javulhat a hallássérültek életminősége – hangzott el az M1 Híradó műsorában.

A szerkezet képes különbséget tenni beszélő és beszélő között. A lencse belsején különféle színekkel jelöli a megszólalókat. Ezt a technológiát kifejezetten halláskárosultaknak fejlesztették. Nem szükséges, hogy a felhasználója közvetlenül arra nézzen, aki beszél hozzá. A szemüveget okostelefonra kell csatlakoztatni, így annak mikrofonja érzékeli a beszédhangot.

okosszemüveg

Fotó: 123rf.com

A fejlesztés során a vállalat két létező módszert ötvözött: a beszéd feliratozását és a kiterjesztett valóságot. Az okosszemüveg megvalósításához az egyik cégalapító 97 éves nagypapája adta az inspirációt, aki a televízióműsorokat feliratokkal nézte. Azt a cégvezető is elismeri, hogy a napszemüvegre hasonlító eszköz még nem ideális megoldás.

A fejlesztő cég vezetője szerint az éles teszt nyomán a termék egyre jobb lesz, és a végén talán az okos kontaktlencse megvalósítása is lehetségessé válik.

Olvasd el ezt is!

A siketek tényleg „szuperlátással” rendelkeznek?

Forrás: Napidoktor.hu