Ha Ágota szorítja, Julianna tágítja

Kalendárium az év jeles napjaira – Julianna, Zsuzsanna, üszögi Szent Péter

“Farsang, pihenés hava,

tavaszt ígér Dorottya,

Júlia napján eresz csordul,

hóban kígyó-kő kicsorbul,

Bálint veréb-sereget,

Zsuzsánna hoz zöld füvet.” Szepesi Attila Kalendárium című versében a télutó időszakának jeles napjára emlékezik így.

Julianna (február 16.) ünnepnapjáról azt tartották, hogy, ha eddig Ágota (február 5.) szorította, vagyis zord idő volt, akkor Julianna majd tágítja, vagyis megenyhíti a télutó időjárását olyannyira, hogy ha 19-én, Zsuzsanna napján megszólal a pacsirta, akkor már küszöbön a kikelet. Sokan figyelték a várva-várt csicsergést, és ha némaságba burkolózott a madár, akkor – a régi tapasztalat szerint – még nem adta ki minden mérgét a tél. Egy bizonyos, akármilyen is az időjárás, a gazdák ekkor több helyütt elkezdik a szántást-vetést.

Bibliai történet is fűződik Zsuzsannához, mely szerint a gyönyörű lányt fürdés közben meglesték a rosszindulatú vénlányok és bevádolták. Ez a történet ihlette meg a felvidéki bányászok körében kedvelt “Zsuzsanna játékok” íróit. Számos területen a magukra maradt bányászfeleségek és a tárnák patrónusaként tisztelik ma is Zsuzsannát, aki egyébként a gyümölcsfák védőszentje is, ezért sok vidéken ábrázolják Őt almával a kezében.

Kevesen tudják, hogy február 22-én “Péter üti az üszögöt”, ezzel hozza a melegebb időt és remélhetőleg a tavaszt. A néphitben Üszögös Szent Péter napján az asszonyok nem nyúlnak lisztbe, mert akkor üszögös lesz a búza és nem ültetnek kotlóst sem, mert megfeketedik a tojás.

Szigethy Emma

Forrás: