COVID – Érvénybe lépett a tesztkötelezettség a Kínából érkezők számára

Steve Barclay brit egészségügyi miniszter a tavalyi év utolsó napján jelentette be a szűrési kötelezettségről szóló rendelkezést, amelyet kiegyensúlyozott, elővigyázatossági jellegű és átmeneti intézkedésnek nevezett.

A tárca által csütörtökön részletesen is ismertetett eljárásrend szerint a Kínából közvetlen és közvetett repülőjáratokkal Angliába érkezőknek indulásuk előtt kell elvégeztetniük a koronavírus-szűrést, és a negatív leletet a beszállás előtt fel kell mutatniuk az őket szállító légitársaságnak.

A szűrési kötelezettség a 12 évnél idősebbekre vonatkozik, és a tesztet az indulás előtt legkorábban két nappal lehet elvégeztetni. A londoni szakminisztérium csütörtöki ismertetése szerint a szűrési eredményt a brit határrendészet tisztviselői is kérhetik érkezés után. A teszteredményt nyomtatott dokumentumként vagy mobileszközön, email vagy SMS formájában lehet bemutatni.

A brit egészségügyi minisztérium csütörtökön bejelentette azt is, hogy vasárnaptól önkéntes újabb tesztelésre is felkérnek egyes utasokat angliai érkezésük után. Ennek célja az esetleges új koronavírus-variánsok felderítése. Ezt az önkéntes szűrést csak a londoni Heathrow repülőtéren végzik majd.

PCR teszt, COVID

Fotó: 123rf.com

Kínában december elején, röviddel a szigorú rendszabályok elleni tüntetések után jórészt feloldották a koronavírus-járvány megfékezésére elrendelt járványügyi korlátozásokat. Több városban ismét kinyithattak az éttermek, a bevásárlóközpontok és az iskolák, és számos térségben felhagytak az addig kötelező tömeges tesztelésekkel is.

A fertőződések száma azóta egybehangzó értesülések szerint gyorsan emelkedik, bár a hivatalos kínai adatok és a külföldi szakértők, sajtóorgánumok értesülései között óriási a különbség.   

A Financial Times című londoni üzleti napilap karácsonyi kiadásában kiemelte, hogy a kínai országos közegészségügyi bizottság hivatalosan közzétett nyilvános adatai szerint csak 62 592 koronavírus-fertőződés történt december első három hetében. A brit lap azonban a kínai hatóságok nem nyilvános becsléseit ismerő forrásait idézve azt írta, hogy valójában 250 millió ember, a teljes kínai lakosság 18 százaléka lehetett koronavírus-fertőzött december első húsz napjában.

A BBC brit közszolgálati médiatársaság által idézett szakértők úgy tartják, hogy a napi fertőződési esetszám megközelítheti az egymilliót Kínában. A kínai kormány azonban bejelentette, hogy január 8-tól feloldja a külföldi utazási korlátozásokat. Nagy-Britannia mellett számos más ország, köztük több EU-tagállam, valamint az Egyesült Államok, India, Izrael és Dél-Korea is tesztelési kötelezettséget vezetett be a Kínából beutazókra.

Olvasd el ezt is!

Ismét az olasz reptereken a COVID – Azonnal kötelezővé tették a tesztelést

Forrás: Napidoktor.hu