COVID szigorítás – Tesztelni fogják a Kínából érkező repülőgépek szennyvizét

A Kínából Belgiumba érkező utazókat érintő új intézkedéseket jelentett be a belga kormány a koronavírus-járvánnyal összefüggésben: tesztkötelezettség nem lesz, de a repülőgépek szennyvizét elemezni fogják új vírusvariánsok után kutatva – írta a The Brussels Times.

A beszámoló szerint Frank Vandenbroucke belga egészségügyi miniszter azzal indokolta az intézkedés fontosságát, hogy Belgium további információkat tudjon gyűjteni az új koronavírus-variánsok lehetséges terjedéséről.

“Ami ma Kínában történik, az drámai” – fogalmazott Vandenbroucke, majd hozzátette: a belga kormányt aggasztja a fertőzöttek és a halálesetek nagy száma Kínában. Kiemelte: a kínai esetszámok nem okoznak azonnali kockázatot Belgiumban, köszönhetően a nagyarányú beoltottságnak.

A miniszter tájékoztatása szerint a brüsszeli Zaventem nemzetközi repülőtérre Kínából érkező közvetlen járatok közül heti két repülőgép szennyvizét fogják vizsgálni, ami lehetővé teszi a vírus genomjának, azaz teljes örökítő információjának vizsgálatát az esetleges új variánsok kimutatására. Emellett a repülőgép utasainak, illetve azoknak, akik az elmúlt hét napban Kínában jártak, és tüneteket mutatnak, gyorstesztet és lehetőség szerint PCR-tesztet kell végezniük.

“Az intézkedés célja az éberség fenntartása, valamint egy újabb járványhullám és egy esetleges ismeretlen vírusvariáns elleni felkészülés” – tette hozzá a belga egészségügyi miniszter.

PCR teszt, COVID

Fotó: 123rf.com

A La Libre Belgique című francia nyelvű belga napilap szerdai beszámolója szerint Olivier Véran belga szövetségi kormányszóvivő közölte: meg kell fontolni a Covid-teszt bevezetését minden Kínából érkező utas esetében. Elmondta, hogy egy Kínából érkezett keddi járat utasai között végzett tesztelés eredménye szerint minden harmadik utasnak pozitív lett a tesztje. Ez igazolja a frissen bevezetett intézkedések szükségességét.

Az illetékes belga közegészségügyi hatóság legfrissebb tájékoztatása szerint az elmúlt egy hétben átlagosan naponta 1440 ember szervezetében mutatták ki a koronavírust Belgiumban, ami egyszázalékos emelkedést jelent az előző hétnapos időszakhoz képest. Naponta átlagosan 130 embert szállítanak kórházba koronavírus-fertőzés miatt, 19 százalékkal többet, mint az előző héten. Jelenleg 1985 fertőzöttet ápolnak belga kórházakban. Belgiumban naponta átlagosan 10-en halnak meg a fertőzésben, ez a mutató 41 százalékos emelkedést mutat.

A járvány kezdete óta 4 668 248-an fertőződtek meg az új típusú koronavírussal és 33 228-an haltak meg a szövődményekben Belgiumban.

Olvasd el ezt is!

Ismét az olasz reptereken a COVID – Azonnal kötelezővé tették a tesztelést

Forrás: Napidoktor.hu


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.