Olimpiai sportok – Öttusa

Az öttusa összetett versenysport, mely lovaglásból, vívásból, lövészetből, úszásból és terepfutásból áll. Először 1912-ben, Stockholmban szerepelt a programban

Az öttusa rendkívül erős fizikumot, koncentrációs képességet, erőnlétet igénylő sport, mely kifárasztja a testet és a lelket egyaránt. A sportolók a vívással kezdik meg a versenyt, mely párbajtőrvívás elektronikus találatjelzéssel, egy tusra. A következő szám az úszás, melyen 200 méteres távot kell megtenni tetszőleges úszásnemben.

olimpia

A lovaglás alkalmával egyes, kettes illetve hármas akadályokat kell teljesíteniük a versenyzőknek sorsolt lovakkal. A futás és a lövészet kombináltan jelenik meg záró számként. Körülbelül 20km futás után 5 lövést adnak le ezután ismét 1 km-es futószakasz következik, mely után szintén 5 lövést adnak le. Ezt megismétlik még egyszer majd egy 1000 méteres futó szakasszal zárul a verseny.

Hagyományos versenyek mellett váltóversenyeket is rendeznek, melyen 3 fős csapatokkal vesznek részt. A sportág történetének legeredményesebb magyar versenyzője Balczó András, aki háromszoros olimpiai és tízszeres világbajnok volt 12 év alatt. Első magyar női olimpiai bajnok Vörös Zsuzsanna volt 2004-ben, Athénban.

vid4u.init(480,360,’Yxu0FQQ9yi’,null,3);

Forrás: