Nem leszel fitt a fekvőtámasztól!

Az ausztrál Védelemtudományi és Technológiai Szervezet (DSTO) kutatója, Greg Carstairs és csapata megállapította, hogy a jelenlegi generikus erőnléti gyakorlatok, melyek közé tartozik a fekvőtámasz, felülés, vagy a húzódzkodás nem minden esetben hatásosak az erőnlét szempontjából.

Fekvőtámasz – mikor hatékony?

„Az adott feladatot közvetlenül felmérő képességvizsgálatok jobban meghatározzák az alkalmasságot. Ez azt jelenti, hogy az illető hatékonyabban teljesít, a sérülésveszély pedig kisebb” – jelentette ki Carstairs.

A DSTO vizsgálatában több mint 100 katona vett részt. A fekvőtámaszok, felülések és húzódzkodások hatékonyságát hasonlították össze dobozok emelgetésének és áthelyezésének hatásosságával. Ez a feladat sokkal inkább reprezentálja azokat a képességeket, amikre a harcmezőn szükség van.

A felmérés eredményeit rögzítették, majd összevetették öt, erőalapú feladatszimulációéval, melyek közt szerepelt egy tank felrobbantása, egy nehéztüzérségi fegyver folyamatos újratöltése, sebesült katona cipelése, hídépítés és teherautó rakományozása. A dobozemelgetés- és áthelyezés eredményei egész megközelítették az öt feladatból négynek a sikerrátáját. A fekvőtámasz és a húzódzkodás azonban csak a hídépítés feladatteljesítésével korrelált.

„A dobozemelgetés sokkal jobb módszer a teljesítmény felmérésére” – állapította meg Carstairs. „Mivel hamarosan nők is jelentkezhetnek harci feladatokra, az új módszer segítségével objektíven fel lehet majd mérni katonáink fizikai teljesítőképességét, nemtől, kortól, magasságtól és súlytól függetlenül.” A kutatás részét képezi a Fizikai Munkások Standard Projektjének, mely különböző teszteket állít össze a teljesítmény előrejelzésére. Remények szerint ez a standard fejleszti majd a munkaerő toborzását, képzését és megtartását.

Forrás: Napidoktor.hu


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.