Ne hagyjuk a gyereket ész nélkül gyúrni

Csapatjátékok helyett edzőterem a domborodó izmok érdekében – egyre több tinédzser figyelmét igen nehéz lekötni a mozgás hagyományos formáival. Arra azonban figyelni kell, hogy a súlyzók emelgetésekor mindig legyen a közelben szakember, aki ellenőrzi, helyes-e a mozdulat. Ha pedig még növésben van a gyerek, nem szabad a saját testsúlyánál nagyobb súllyal dolgoznia. A szülőnek ebben is nagy a felelőssége, és persze az sem árt, ha mozgás terén is példát mutat.

A kisgyerekek szeretnek egész nap mozogni, számukra a mozgás jelenti a pihenést, ezért, amikor csak lehet, biztosítani kell nekik a megfelelő mozgásteret, legyen az kirándulás, egy séta, vagy egy délután egy kalandparkban, ahol mindenre fel lehet mászni, végig lehet rajta menni.

Az instabil felületektől kifejezetten fejlődik az egyensúlyozó képességük, amely életfogytig fontos a balesetek megelőzése szempontjából – magyarázta dr. Darabosné Tim Irma, a Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Karának mestertanára a Kossuth rádió Közelről című műsorában.

Lényeges az is – folytatta –, hogy a szülő vegye figyelembe, mit szeretne csinálni a gyerek. Bár fontos a kitartás, nem baj, ha több sportot is kipróbál, majd végül a neki tetszőt választja. Valaki az egyéni, más a csapatsportokban érzi jól magát, támogatni kell a döntésében – hangsúlyozta.

katus_attila_edzestippek_3a

Óvatosan a testépítéssel

A testépítés nagyon divatos manapság, kigyúrt testek „villognak mindenfelől a gyerekekre”. A növekedésben lévők esetében azonban figyelni kell arra, nehogy túlterheljék a testüket. Ha ez megtörténik, akkor az a növekedési zónára hátrányosan hat.

Ahhoz, hogy a gyerek elérhesse azt a testmagasságot, amely a genetikai programjában benne van, biztosítani kell, hogy ne terhelhesse túl a mozgásszerv-rendszerét. Ezt csak akkor lehet megtenni, ha a testsúlyánál nem emel nagyobb súlyt, és mindig ellenőrzi szakember, hogy helyesen hajtja-e végre a mozdulatokat – hívta fel a figyelmet.

Nem csak testépítéssel lehet egyébként formás testre szert tenni. Sok lehetőség áll rendelkezésre, például a labdajátékoktól és a különféle táncoktól is lehet arányos izmokat növeszteni, és ezek a sportok a gyerekek számára mindent megadnak: állóképességet, koordinációfejlesztést, szép testtartást és nagyon sok örömöt a mozgásban.

A felnőttek sem ülhetnek otthon

Nem csak a gyerekeknek, hanem a felnőtteknek is szükségük van a rendszeres mozgásra, és arra, hogy értékeljék is azt a helyén. Hetente legalább egyszer, de inkább kétszer-háromszor ajánlott mozogni, ki kell mozdulni otthonról, emberek között kell lenni, ami a testi és a lelki egyensúly megteremtésére is pozitívan hat – húzta alá dr. Darabosné Tim Irma.

Forrs: Hirado


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.