A legfontosabb edzésszabályok őszig

A rendszeres testmozgásnak igen fontos szerepe van az egészség megőrzése és visszanyerése érdekében, és nem utolsó sorban a hangulatra is remek hatással van.

Igenám, de a legtöbben a nagy melegben inkább mellőzik az edzéseket, és megvárják, míg beköszönt az enyhülést hozó ősz. Bár már hamarosan elejét veszik a hűvösebb hónapok, ám a nyár még egy végső kánikulával búcsúzik. Lássuk, mit tanácsol Pancsó Gergely, az Életmód Orvosi Központ testnevelő-edzője, hogy miként sportoljunk a melegebb időben.

Figyelje a teste jelzéseit

Amikor valaki sportolásra adja a fejét, fontos figyelnie teste üzeneteit – főleg, ha akkor kezdi az edzéseket. Ez kánikulában kiemelt jelentőséggel bír, így nem szégyen, ha a hőség miatt esetleg kevésbé bírja a megpróbáltatásokat. Ilyenkor vegyen vissza a tempóból, vagy pihenjen egy kicsit. A szervezet ekkor alapból fokozott tempóban működik, így nem csoda, ha rövid idő után már kapkodja a levegőt.

Fotó: 123rf.com

Ha most kezd neki, fokozottan ügyeljen

Ha eddig még nem igazán sportolt, vagy csak évekkel ezelőtt, akkor nem ez a megfelelő időszak arra, hogy maximális erőfeszítésekkel most kezdjen neki. Hiszen a szervezetét így nem csak a nagy meleghez, hanem a mozgáshoz is hozzá kell szoktatni- így lehetőleg ne egyszerre legyen a kettő, ugyanis ekkor jelentősen megnő a sérülések és a rosszullétek esélye. Ha semmiképp sem akar várni, akkor legalább kora reggelre, vagy az esti órákra időzítse a sportolást!

Amennyiben már egy ideje rendszeresen sportol, kánikulában akkor se az eddigi teljesítményét vegye alapul, hanem inkább csökkentse tempóját, és utána fokozatosan emelje, hogy a szervezete hozzá tudjon szokni a megváltozott viszonyokhoz!

 

Hidratáljon és pótolja az ásványi anyagokat

A nyári edzések elengedhetetlen része a megfelelő hidratálás, így sose induljon el mozogni víz vagy sportital nélkül. Ez utóbbiak közül nagy népszerűségnek örvendenek az úgynevezett izotóniás italok, melyek remekül pótolják az edzés során vesztett elektrolitokat. És ha már a folyadéknál és a víznél tartunk, a profi sportolók gyakran vizezik be hajukat és bőrüket edzések alkalmával, így jobban tudják magukat hűteni- mondja Pancsó Gergely, az Életmód Orvosi Központ testnevelő-edzője.

Körültekintően válasszon öltözéket

Köztudott, hogy a sötétebb színek elnyelik, míg a világosak visszaverik a fényt. Ezt használja ki az edzéseknél is, és lehetőleg könnyű, fehér ruhában menjen mozogni! Emellett húzzon a fejére világos színű baseball sapkát is, és ha mindez még nem lenne elég, kössön a csuklójára vizes kendőt is!

Forrás: Életmód Orvosi Központ