Médiahasználat, már nem gyerekcipőben

A gyermekek és fiatalok médiahasználatának kutatói, a médiaszolgáltatók, valamint a jogalkotók és a jogalkalmazó egyaránt rész vesznek a VI. Nemzetközi Médiakonferencián.

A gyermekek és fiatalok médiahasználatának kutatói, a médiaszolgáltatók, valamint a jogalkotók és a jogalkalmazók egyaránt rész vesznek a VI. Nemzetközi Médiakonferencián, így munkájukban figyelembe vehetik a legfrissebb kutatási eredményeket – mondta a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat elnöke a konferenciát bemutató szerdai, budapesti sajtótájékoztatón.

A gyermekmentő szolgálat, valamint a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) közös rendezvényét szeptember 26-a és 28-a között tartják Balatonalmádiban. A konferenciát – az elmúlt 14 év gyakorlatához hasonlóan – egyéves kutatómunka előzött meg. Az egyetemi kutatók és a Magyar Tudományos Akadémia szakembereinek részvételével készített felmérés elsősorban a gyermekek, fiatalok és a családok médiahasználatát és annak változásait térképezte fel – mondta Edvi Péter, a szolgálat elnöke.

r1wxiikv2

László Miklós, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat kutatócsoportjának tagja arra mutatott rá, hogy a 1998 óta hasonló metodikával végzett felmérés nagyjából ugyanazt a korosztályt célozza, így nemcsak egy pillanatkép, hanem a médiahasználat és a média hatásainak változása is leszűrhető belőle.

A kutató hangsúlyozta: fontos, hogy a médiaszolgáltatók is megismerjék ezeket az eredményeket, ugyanis a műsorkészítők és a jogalkotók is általában lassabban követik a változásokat és az újdonságokat, mint a gyermekek.

Kollarik Tamás, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának tagja fontosnak tartotta, hogy az NMHH maga is szervezője a programnak, és hangsúlyozta, hogy elődje, az ORTT a kezdetektől részt vett a Nemzetközi Médiakonferencia szervezésében. A konferencián 95 előadó szólal majd fel, többek között Szalai Annamária, a médiatanács elnöke, Jóri András adatvédelmi biztos, Bodonovich Jenő média- és hírközlési biztos és Jónás István, a Magyar Rádió Zrt. vezérigazgatója.

Forrás: