Tízéves és puhány

A számítógépes játékok, a televízió és az internet uralta gyerekkor eredményeként a mai tízévesek jóval puhányabbak, mint a tíz évvel ezelőttiek.

Egy több mint háromszáz essexi általános iskolás közt végzett felmérés kimutatta, milyen káros következményekkel bír, hogy fára mászás és foci helyett a mai gyermekek többnyire a képernyőt bámulják, vagy a számítógép gombjait nyomkodják.

Az Acta Paediatrica című folyóiratban megjelent tanulmány összehasonlította 315 olyan gyermek fizikai állóképességét, akik 2008-ban voltak tízévesek és 309 olyanét, akik 1998-ban. Az eredmények megdöbbentőek voltak. Míg 1998-ban a gyerekek  csupán öt százaléka nem bírta megtartani saját súlyát egy rúdon lógva, addig tíz év alatt ez az arány megduplázódott. A gyerekek karjának ereje huszonhat százalékkal hanyatlott, míg a markuk szorítása hét százalékkal, és a felülések terén is jóval gyengébbnek mutatkozott a későbbi generáció.

shutterstock_7650381

Ugyanakkor Dr. Gavin Sandercock, az Essex Egyetem gyermek testedzés szakértője megállapította, hogy a tízévesek átlagos testtömegindexe nem változott az eltelt időszakban, ami azt sugallja, hogy a mai gyermekek testén kevesebb izom, ellenben több zsír van.

Dr. Sandercock már két évvel ezelőtt rámutatott, hogy az angol gyerekek között a legnagyobb mértékű a fizikai hanyatlás az egész világon. Tam Fry, a Gyermeknevelési Alapítvány munkatársa pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy a jelenlegi heti két tornaóra helyett, napi egyre lenne szüksége minden iskolásnak.

Forrás: