Brutálisan sok koffeinnel tömik magukat a fiatalok

A fiatalok körében igen népszerű energiaitalok a magas koffeintartalom miatt potenciális veszélyt rejtenek – ám a jelek szerint már a 6 év alatti gyermekek is veszélyeztetettek.

Sok fiatal fogyaszt energiaitalt, abban a hiszemben, hogy nem árthat, legfeljebb távol tartja az álmosságot és ez a lényeg. Ám egy új tanulmány szerint az energiaitalok miatt, melyeknek magas koffeintartalma jól ismert, már a fiatalabb gyermekek is veszélyben vannak.

Noha az energiaitalokat főként a tinédzserek és fiatal felnőttek fogyasztják, egy hároméves időszak alatt az amerikai detoxikáló kontroll központok jelentéseinek 40 százaléka 6 év alatti gyermekeket is magába foglal – állítja Dr. Steven Lipshultz, a Detroit-i, Michigan-i gyermekkórház vezető gyermekorvosa. A hívások fele, mely ugyanis befut a központokba, 6 év alatti gyermekekkel kapcsolatos – a nem szándékos energiaitalnak kitettség kapcsán. Súlyosabb esetekben remegés, roham és szívproblémák tapasztalhatók – áll a jelentésben.

Jellemző eset, hogy a gyermek megtalálja a hűtőben az energiaitalt és elfogyasztja. Ez a korosztály természetesen nem megy be a boltba és vesz saját maga ilyen italt. A tanulmány eredményeit egyelőre orvosi konferenciákon mutatták be, ezért amíg szakfolyóiratban nem közlik, azokat előzetesnek kell tekinteni.

Lipshultz és kollégái a tanulmányhoz az amerikai detoxikáló központok adatait használták. Azokat az információkat vették alapul, melyek energiaitalnak való kitettségről szóltak, 55 különféle detoxikáló központban. Az adatok 2010 októbere és 2013 szeptembere közöttiek voltak. 2010 előtt ugyanis a rendszer nem is követte az energiaitallal kapcsolatos információkat.

shutterstock_10510876 (1)

Az eredmények azt mutatják, hogy az energiaitaloknak való kitettség egy folyamatosan fennálló egészségügyi probléma. Lipshultz 2011-ben, korábbi kutatását követően rámutatott az energiaitalok veszélyeire és kijelentette, hogy azoknak nincs helyük a gyermekek étrendjében.

Abban az időszakban pedig, melyet tanulmányoztak, több mint 10 ezer, gyerekek körében előforduló energiaitalos eset volt és több mint 5 ezer esetben a tartalmat tökéletesen lehetett azonosítani – az esetek több mint 40 százalékában a gyermek 6 éven aluli volt.

A főbb problémák között több mint 50 százalékban fordult elő szív- és érrendszeri probléma, valamint az érintettek több mint felénél neurológiai probléma, így például roham.

Egyes energiaitalok több mint 400 milligram koffeint tartalmaznak adagonként – magyarázza Lipshultz. Ezzel szemben egy átlagos csésze kávé 100-150 milligrammot.

A koffeinmérgezés akkor jelentkezik, ha a koffein fogyasztás szintje napi 400 mg fölé emelkedik – felnőtteknél. Tinédzsereknél viszont elég, ha 100 mg fölé kúszik. A 12 év alatti gyermekeknél minden, alig 1 kilóra jutó 2,5 milligram már veszélyt jelent.

A jelenleg gyártott energiaitalokat képviselő csoportok szintén leszögezik, hogy ezek az italok egyáltalán nem arra készültek, hogy gyermekek is fogyasszák őket. A vezető energiaitalok címkéje tartalmazza is a felszólítást, hogy az gyermek szervezetébe nem való. Nem is jellemző, hogy 12 éven aluliak fogyasztják azokat, kivéve a véletlen eseteket.

Ha az energiaitalt alkohollal keverik, a helyzet még súlyosabb – figyelmeztet Lipshultz. A lehetséges szívproblémák nagy veszélyt rejtenek.

shutterstock_59138587

Sajnos az eredmények nem meglepőek és bizonyították, hogy a fiatal gyermekek is kapnak a sport- és energiaitalokból – mondta el Nicole Larson, a Minnesotai egyetem tudományos főmunkatársa. Aggodalomra ad okot a gyermekek fenti tanulmányban is leírt energiaital-fogyasztása. A szülőknek, az egészségügyi dolgozóknak, coach-oknak és tanároknak is szerepe lehet abban, hogy visszafogják ezeknek az italoknak a marketingjét valamint a gyerekek hozzáférését az italokhoz.

A szülők különösen sokat tehetnek azért, hogy a csemete egészséges folyadékpótló szokásokat alakítson ki, a vízre koncentrálva, melyet testmozgás után fogyaszthat, vagy éppen egyéb tápláló italokra, így például zsírszegény tejre fókuszálva.

Forrás: Adrina – Napidoktor.hu

Forrás:


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.