A fiatalok többsége negatív előítéletet érez okostelefon-használata kapcsán

  • A fiatalok 76 százaléka érzi úgy, hogy a társadalom elítéli okostelefonhasználati szokásait
  • A kutatás ugyanakkor arra is rámutat, hogy a Z generáció 60 százaléka hatékonyabb az okostelefon által

A Honor okostelefon márka az új Honor 20 széria bevezetése kapcsán közvélemény-kutatást végzett az Egyesült Királyságban, ahol a márka erős jelenléttel bír. A felmérés jelentős különbségekre mutat rá az egyes generációk okostelefon-használattal kapcsolatos hozzáállásában. A kutatás  szerint a 18-24 évesek 76 százaléka érzi úgy, hogy az idősebb generáció szerint túl sok időt tölt okostelefonjával, miközben ők azok, akik tudatosabban használják okostelefonjukat. A fiatalok mindössze 8 százaléka gondolja úgy, hogy az okostelefon negatív hatással van az életére, 60 százalékuk véli, hogy okostelefon segítségével hatékonyabb lehet.

A megkérdezett 16-24 évesek több mint fele (55 százalék) végez alkalmi vagy részmunkaidős munkát, úgy, mint ruhák adás-vétele, network marketing és blogolás. Ezen fiatalok közel harmada (27 százalék) kereset-kiegészítés céljából folytatja a tevékenységet, és 89 százalékuk egyenesen úgy gondolja, hogy okostelefon nélkül nem lenne sikeres benne. A 18-24 évesek fele ráadásul úgy érzi, hogy az okostelefon segítségével fedezett fel magában művészi tehetséget.

A Z generáció véleménynyilvánításra is rendszeresen használja telefonját. A kutatást megelőző 12 hónapban a 18-24 évesek 60 százaléka írt alá online petíciót, 25 százalékuk osztott meg petíciót közösségi oldalán, és a megkérdezettek közel fele (42 százalék) követett politikust vagy aktivistát a közösségi médiában.

A Z generáció a hírek, történések barátaikkal való megosztására elsősorban a közösségi médiát használja. Ennek kapcsán a kutatásból szintén kiderült, hogy a fényképek a Z generáció 95 százalékának kommunikációs eszköze, 83 százalékuk hetente legalább egyszer, míg 29 százalékuk naponta többször küld képeket okostelefonján keresztül.

A kutatás eredményeiből kiindulva a Honor Londonban kétrészes graffiti falat hozott létre a híres Graffiti Kings (elismert utcai művészekből álló csoport) segítségével, hogy fellépjenek a fiatalokat érintő negatív sztereotípiák ellen. A graffiti fal mást mutat nappal és éjszaka, ezzel ábrázolva a Z generáció okostelefon használati szokásait.

Forrás: https://napidoktor.hu/index


Egy válasz

  1. Bursné Csaba Irén

    Kedves állandóan okostelefonozó fiatalok! Először is az előítélet mindig negatív.Viszont amikor a buszon ülve néma fiatalokat látok, akár szerelmespár is lehet, akik átutazzák fél Budapestet anélkül, hogy egy szót szólnának egymáshoz, akkor a negatív vélemény nem előítéleten, hanem tényen alapul. Sokan már leszoknak a személyes beszélgetésről, téma sincs, legfeljebb pletykaszintű közlések maradnak telefonon keresztül, de azt jó hosszan.