Vészjósló Covid-jelek: Minden kezdődik újra?

Csütörtökön jön a totális Covid-szabadság Anglia számára – szinte kivéve II. Erzsébet királynőt, aki elkapta a betegséget, de tünetei szerencsére enyhék. Anglia az egyéni felelősségvállalás jegyében nem írja többé elő, hogy a fertőzöttek otthon maradjanak.

Csütörtöktől fertőzhetnek a fertőzöttek Angliában – a kormány eltörli azt a szabályt, hogy az új típusú koronavírust elkapottaknak otthon kell maradniuk – számol be az Infostart.

A döntést Boris Johnson kormányfő azzal indokolta, hogy a kormánykorlátozásokról az egyéni mérlegelésre és felelősségvállalásra helyeződik át a hangsúly. Azt mondta, hogy ez hasonló ahhoz, ahogy az influenzásoknak javasolják, hogy gondoljanak másokra, amikor megbetegszenek.

Tudományos szakértők ehhez azt tették hozzá, hogy az omikron variáns által okozott Covid jelenleg „elég enyhe lefolyású, és csak azokat sújtja erősebben, akik nem oltatták be magukat”.

Fotó: 123rf.com

A döntést Johnson először a parlamentben jelentette be, majd később a Covid-időszakban megszokott esti televíziós sajtótájékoztatón, amely az utolsó ilyen esemény volt. A kormányfő „a Coviddal való együttélés” tervének nevezte az eddigi intézkedések szinte totális eltörlését, amit

 a brit parlamentnek is jóvá kell hagynia.

Az egyik lépés az lesz, hogy megszűnnek a brit egészségügy által biztosított és patikákból ingyen elvihető rapid antigén tesztek. Annak érdekében, hogy a britek ne kezdjenek felhalmozásba, immár csak háromnapoként rendelhetnek tesztet – április 1-jéig. A további lazítás részeként az oktatási intézmények dolgozóinak és diákoknak nem kell többé hetente kétszer tesztelniük magukat.

Április 1-jétől megszűnik az ingyenes, mindenki számára elérhető Covid-tesztelés – ami Johnson szerint masszív pénzekbe került – és a rapid antigén teszt fizetős lesz, magyar pénzben körülbelül 8000 forintba kerül majd. Megszűnik az ajánlás, hogy az emberek önkéntesen használják oltási igazolásukat.

Fotó: 123rf.com

Végezetül a korlátozások feloldását azzal indokolta, hogy „az immunitás szintje magas”, és hozzátette, hogy „a vakcinákat és gyógyszereket kell ezentúl az első védelmi vonalként kezelni”.

A brit ellenzék szerint azonban túl gyorsan történik az ingyenes tesztelés megszűntetése. Miközben a britekre rátört a Covid-szabadság, volt koronagyarmatuk, Hongkong annak példája, hogy még nem mindenki szabadult meg a pandémiától.

Az omikron variáns annyira letaglózta a részben autonóm kínai területet, hogy a Kínai Népköztársaságból visznek be építőcégeket, hogy 10 ezer ágy befogadására alkalmas épületekkel bővítsék a kórházakat. A héten napi hatezer volt az új fertőzések és 15 a halálozások száma. Carrie Lam, a terület vezetője elmondta, hogy addig szállodákban, sportcsarnokokban és közösségi szálláshelyeken helyezik el a betegeket.

Olvasd el ezt is!

COVID – A héten minden korlátozás megszűnhet

Forrás: https://napidoktor.hu/index


Egy válasz

  1. jáger lászló

    Engedtessék meg,hogy ne higgyek na *vírus járvány visszatérésében!!!
    Optimista vagyok….
    csak ennyi
    barátilag
    J.L.