Omikron – Teljesen mások a tünetek oltottaknál és oltatlanoknál

Az omikron más tünetekkel jelentkezhet az oltatlanoknál, mint az oltottaknál. Ezekre érdemes figyelni!

A járványügyi szakértők folyamatosan arra biztatnak mindenkit, hogy vegyék fel a koronavírus elleni védőoltást. Az omikron esetében ugyan az áttöréses fertőzések gyakoriak, de a tanulmányok kimutatták, hogy a teljesen beoltottaknak jobb az immunválaszuk a vírus ellen, mint azok, akik még nem kapták meg a vakcinát – írja az India Times.

Fotó: 123rf.com

Miért jelentkezik enyhébb tünetekkel az omikron?

Számos magyarázat született arra vonatkozóan, hogy az omikron miért enyhébb, mint a korábbi variánsok. Míg egyes szakértők a korábbi fertőzésekből szerzett természetes immunitásnak tulajdonítják, mások a vakcinák szerepét hangsúlyozzák a súlyos betegségek megfékezésében. Azok azonban, akik a magas kockázati csoportba tartoznak, és még mindig nem oltottak, hajlamosak lehetnek a koronavírushoz kapcsolódó szövődményekre, ezért az enyhe tüneteket sem szabad félvállról venni – számol be az EgészségKalauz.

Az oltottak is elkaphatják az omikront

Egy olyan időszakban, amikor az emberek nagy része részben vagy teljesen be van oltva, az áttöréses fertőzések egyre gyakoribbá váltak. Áttöréses fertőzés akkor következik be, ha egy olyan személy, aki megkapta a Covid-19 vakcina egyik vagy mindkét adagját, megfertőződik a vírussal. Még az emlékeztető adag beadása után is megfertőződhet az illető, és tünetei is jelentkezhetnek.

Az előző járványhullám során oltottak és oltatlanok is elkapták a fertőzést. A cikk kitért arra, hogy korábban a súlyosan megbetegedett betegek nagyobb százalékát a be nem oltott emberek tették ki.

Foto:123rf.com

Az omikron tünetei oltottaknál és oltatlanoknál

Az omikron variáns esetében a tünetek eltérhetnek a beoltott és a be nem oltott személyek esetében, különösen a súlyosság tekintetében.

Oltottak omikron tünetei:

  • a fejfájás
  • orrfolyás
  • ízületi fájdalom
  • torokfájás

Az oltatlanok omikronra tünetei általában súlyosabbak:

  • légzési nehézségek
  • légszomj

Dr. Peter Chin-Hong, a San Franciscó-i Kaliforniai Egyetem fertőző betegségekkel foglalkozó szakembere szerint a teljesen beoltottaknál 1-2 napig tartanak a tünetek, addig a be nem oltott embereknél 5 vagy több napig is jelentkezhetnek a tünetek.

Olvasd el ezt is!

Nagy tévedés: nem enyhe az omikron – Vérmérgezést is okozhat

Forrás: https://napidoktor.hu/index


Egy válasz

  1. Miki

    duma..duma duma..kamu
    most voltam covidos..oltatlanul..5 nap..sajnos a nejem is elkapta ..oltott..tőlem..neki 4 +1 nap:)..ugyanazokkal atünetekkel ez az egész egy hatalmas üzlet..átverés..megfélelmlítés ..mocsok gyógyszergyártók milliárdos üzlete..maszkok vakcinák tesztek..sok sok pénz..semmi más..a hülyeségük miatt pedig mennyi beteg embrer lesz..a káros szövődmények a keresztbe oltások miatt..undorítók..