Brutálisan terjed a COVID

Észak-Korea újabb haláleseteket és több százezer további lázas beteg esetét erősítette meg, miközben több mint egymillió egészségügyi és egyéb dolgozót mozgósított, hogy megpróbálja visszaszorítani az országban először kitört COVID-járványt.

Miután Észak-Korea több mint két évig fenntartotta azt a széles körben vitatott állítását, hogy koronavírusmentes, csütörtökön bejelentette, hogy a világjárvány kezdete óta először találtak Covid-19-es betegeket.

A vasárnap közölt további halálesetekkel 42-re emelkedett a lázzal kapcsolatos halálesetek száma az országban. A KCNA állami hírügynökség arról is beszámolt, hogy további 296 180 lázas embert vettek nyilvántartásba, így a bejelentett esetek összlétszáma 820 620-ra emelkedett.

COVID, lélegeztető, kórház

Fotó: MTI/Balogh Zoltán

A járvány kitörése humanitárius válsággal kapcsolatos aggodalmakat váltott ki Észak-Koreában, mivel az ország 26 millió lakosának többsége vélhetően nincs beoltva a koronavírus ellen, és a közegészségügyi rendszer évtizedek óta romokban hever. Csütörtök óta Észak-Korea országos zárlatot rendelt el a vírus elleni küzdelem érdekében.

A KCNA vasárnap közölte, hogy több mint 1,3 millió embert vontak be a beteg emberek kivizsgálására és kezelésére, valamint a higiéniai tudatosság növelésére irányuló munkálatokba. A beszámoló szerint mindenkit, aki lázas és más rendellenes tünetekkel küzd, karanténba helyeztek és kezelnek.

“Az ország minden tartományában, városában és megyéjében május 12. óta teljes zárlat van érvényben, a munkahelyek, termelési egységek és lakóegységek el vannak zárva egymástól, és minden ember szigorú és intenzív vizsgálata folyamatban van” – írta a KCNA.

A tünetekkel küzdők közül 496 030-an gyógyultak meg – jelentette a KCNA az ország sürgősségi járványmegelőzési központjára hivatkozva.

Olvasd el ezt is!

COVID – Teljesen felfüggesztették a tömegközlekedést

Forrás: Napidoktor.hu