Befellegzett a Covidnak? – Már csak olyan, mint az influenza

Rusvai Miklós szerint a koronavírus már csak annyit árt, mint az influenza, így ősszel már nem kell komolyabb megbetegedésre számítani.

A Pécsi Tudományegyetem oltópontjának vezetője szerint egyre többen érdeklődnek a harmadik, illetve a negyedik oltás iránt. Tibold Antal azt mondja: minimális azoknak az aránya, akik az első oltásra jelentkeznek – számol be a Medicalonline.

„A negyedik oltásoknak a népszerűsége felfutóban van. Ebből ugye a tegnap esti adatok szerint már majdnem 1700-at adtak be már a munkatársak” – közölte a szakértő az ATV-vel.

A Szegedi Egyetem professzora, Boldogkői Zsolt úgy látja, az omikron variáns amilyen gyorsan jött, úgy el is megy. A biológus szerint napokon belül tetőzhet a járvány, de azt még egyelőre nem lehet tudni, hogy az omikron mutálódik-e.

„Szó volt itt arról, az omikronnak is megjelent egy ilyen további mutációja, ami még gyorsabban terjed. Egyelőre nincs hír róla, mi történik, nem tudjuk, hogy mi lesz” – fogalmazott Boldogkői.

Fotó: 123rf.com

A koronavírus folyamatosan itt marad velünk” – ezt már Rusvai Miklós mondta Híradónknak.

A virológus úgy véli, hogy őszre akár egy influenza-szerű betegséggé szelídülhet a koronavírus. A szakember szerint a nyájimmunitás elérése lehet az egyetlen eszköze annak, hogy eltűnjön a vírus, amit oltásokkal és természetes fertőzéssel lehetne elérni.

Ezzel az omikron-hullámmal tulajdonképpen a koronavírus szelídülése, az, ha nem is fejeződött be, de olyan mértékűvé vált, hogy ősztől már nem kell komolyabb megbetegedésektől tartanunk, tehát gyakorlatilag az influenza szintjére mérséklődött a koronavírusnak az egészségkárosító hatása” – jelentette ki Rusvai.

A szakértők abban egyetértenek, hogy a járvány megfékezéséhez elengedhetetlen a szükséges mennyiségű védőoltás felvétele, és a járványügyi szabályok szigorú betartása.

Olvasd el ezt is!

Még fertőzőbb lehet az omikron alvariánsa

Forrás: https://napidoktor.hu/index


Egy válasz

  1. Huth+Geri+anyukája

    No-no, várjuk meg amig a covid találkozik az ebolával, mi lesz belőlük.