Veszélyeztet a nem alkoholos zsírmáj?

A nem-alkoholos zsírmáj olyan betegség, amely elsősorban túlsúlyos és elhízott embereket veszélyeztet.

De dr. Németh Alíz, a Budai Endokrinközpont belgyógyásza, gasztroenterológus, hepatológus szerint van még néhány rizikófaktor, amelyekkel érdemes tisztában lenni.

Milyen stádiumai vannak a zsírmájnak?

Az egészséges máj nem tartalmaz zsírt, de például Nagy-Britanniában minden harmadik ember a zsírmáj korai stádiumával él, vagyis a már kisebb mennyiségű zsír felhalmozódott a májában. Ez jellemzően nem okoz problémát, de ha romlik a helyzet, akár májcirrózis is kialakulhat, sőt ha a nem-alkoholos zsírmáj és a cukorbetegség együttesen van jelen, jelentősen nő a szívbetegségek megjelenésének esélye is. A jó hír, hogy idejében felfedezve a romlás megállítható és a májban lévő zsír mennyisége csökkenthető.    

Németh doktornőtől tudható, hogy a nem-alkoholos zsírmáj 4 stádiumban jelenhet meg. 

  1. Egyszerű zsírmáj (steatosis) – ilyenkor a májban még csak kisebb mennyiségű zsír halmozódik fel, amelyre legtöbbször egy más okból történő vizsgálat során derül fény. 
  2. Nem-alkoholos steatohepatitis – ebben a stádiumban már gyulladás is megjelenik a májban. 
  3. Fibrózis – ebben a fázisban az állandó gyulladás miatt hegszövet jelenik meg a máj körül és a közeli erekben, de a szerv még képes normálisan funkcionálni. 
  4. Cirrózis – ez a legveszélyesebb stádium, amely több év után alakul ki, mivel a máj fokozatosan zsugorodik, hegesedik. Komolyan megnő a májelégtelenség és májdaganat rizikója.

Kiket veszélyeztet leginkább a nem-alkoholos zsírmáj rizikója?

  • A túlsúlyos és elhízott személyeket, különösen hasi elhízás (ún. alma típus) esetén.
  • 2-es típusú cukorbetegeket.
  • Magas vérnyomással és koleszterinszinttel élőket.
  • Metabolikus szindrómával élőket (ez a cukorbetegség, a magas vérnyomás és vérzsírszint és az elhízás kombinációja).
  • 50 éven felülieket.
  • Dohányzókat.

Ettől függetlenül természetesen bárkinél előfordulhat a nem-alkoholos zsírmáj, még gyerekeknél is, és bár a betegség nagyon hasonló az alkohol okozta zsírmájhoz, a nem-alkohol változatot természetesen nem az alkohol-fogyasztás okozza.  

“Bár a zsírmájnak nincs jellegzetes tünete és sokszor csak véletlenül derül ki a jelenléte, mindenkinek, akinek több rizikófaktor van jelen az életében, érdemes részt venni egy kivizsgáláson. Akkor is érdemes orvoshoz fordulni, ha tompa fájdalom jelentkezik a has jobb oldalán, extrém fáradtság, gyengeség vagy megmagyarázhatatlan fogyás mutatkozik” – hangsúlyozza Németh doktornő. – A cirrózis stádiumának tüneteit már nem lehet nem észrevenni, hiszen a bőr és a szemfehérje sárgasága, a viszkető bőr és az ödémásodás olyan jelek, amelyek mindenképpen kezelést igényelnek.  

Hogyan lehet diagnosztizálni a zsírmájat?

A diagnosztizálás első lépése a laborvizsgálat, ezen belül a májfunkció megállapítása, bár ez a módszer nem 100 %-os a zsírmáj diagnosztizálásában. Ezért jelent jó megoldást a Fibroscan vizsgálat, ami tulajdonképpen egyfajta fájdalmatlan hasi ultrahang. Ennek segítségével a máj szerkezeti átépülése és a máj zsírtartalmának meghatározása néhány perc alatt, szövettani pontossággal megtörténhet, hiszen az ultrahanghullám terjedése, visszaverődése adja az információt a máj rugalmasságáról, esetleg hegesedéséről és egyidejűleg a zsírosodás mértékéről. Az ultrahang vizsgálófej alkalmas 10 kg feletti gyermekek és extrém elhízott felnőttek vizsgálatára is. A Fibroscan-hez kapcsolódó CAP (controlled attenuation parameter) stádiumra pontosan megmutatja a zsírtartalom mennyiségét és a következményes májszerkezeti átépülést is” – ismerteti dr. Németh Alíz, a Budai Endokrinközpont belgyógyásza, gasztroenterológus, hepatológus. – Néhány esetben azonban elkerülhetetlen a biposzia (mintavétel). Az eredményekre alapozva pedig megkezdődhet a kezelés, ami jobbára gyógyszerszedésre, életmódváltásra, és végső esetben májátültetésre épül.

Az inzulinrezisztencia kezelése a zsírmájat is gyógyítja

Forrás: https://napidoktor.hu/index