Veszélyes rovarcsípések – Némelyik halálos lehet – 2. rész

Ha véletlenül megcsípnek minket, számos rovar miatt aggódhatunk, beleértve a pókot, a méheket és a tetveket. Kevés jut azonban a bőrünk alá. Melyek a leginkább veszélyes rovarcsípések és mit tehetünk velük?

Sosem kellemes, ha pechünk van és megtörténik a rovarcsípés. Vannak persze, amelyek miatt kevésbé kell aggódni, beleértve a pókot, a méheket és a tetveket.

Egyes rovarok és atkák azonban a bőr alá kerülnek, ezért ezekre fokozottan figyelni kell. Melyekről van szó és mit tehetünk rovarcsípés esetén?

Cikkünk első részében az első négyről esett szó. Lássuk a többit is.

5. Fejtetű

A tetvek a legtöbb esetben a hajban találhatók meg. Szeretnek elbújni a fejbőr nyaki részén és a fülek mögött. Ha tetvesek vagyunk, minden bizonnyal valakitől elkaptuk, akivel megosztottunk egy sapkát, kalapot, kefét vagy egyéb tárgyat. A tetvek viszketnek és a karcolás fertőzéshez vezethet. Súlyos esetekben a haj akár ki is hullhat.

Rovarcsípés elleni gyógymód

A tetvek és petéik elpusztításához érdemes testápolókat, krémeket vagy samponokat alkalmazni, melyeket kifejezetten tetvekre terveztek, patikában kaphatók és orvos is felírhatja őket. Fésűre is szükség van, hogy megszabaduljunk a tetvek petéitől. Egyes területeken a tetvek ellenállnak a permetrinnek, ezért fontos konzultálnunk kezelőorvosunkkal, melyik kezelés a legjobb.

Mindenképp mossuk ki a ruháinkat, az ágyneműt és a hajkefét forró vízben, majd szárítsuk meg forró szárítógépben, hogy meggátoljuk a tetvek terjedését. Ellenőrizzünk a családban mindenkit, bárki elkaphatta, akivel együtt élünk. Kezelésre is mindenkinek szüksége lesz.

haj, tetű

Fotó: 123rf.com

6. Bolhák – nemcsak háziállatokra „vadásznak”

A bolhák igen apró, szárny nélküli, mozgékony rovarok, amelyek a gazdájuk vérével táplálkoznak –nemcsak a háziállatokon élősködnek, ezt az embereken is megtehetik.

Rovarcsípés

Egyes emberek nagyon érzékenyek a bolhacsípésre – esetükben a rovarok okozta karcolás sebet vagy fertőzést is okozhat. Ha ki akarjuk irtani őket, elsőként a háziállatokat kell megszabadítani tőlük, valamint az otthonunkat. Kedvenceinket semmiképp se engedjük a saját ágyunkba, kanapénkra, naponta porszívózzuk ki a szőnyegeket. Permetezzünk a fertőzött területekre rovarölő szereket – az utasításoknak megfelelően. Fontoljuk meg az állatorvos által is jóváhagyott rovarölő szer használatát kedvenceinken.

7. Méhecske és darázsfélék

Ide tartozik a méhecske mellett a darázs, lódarázs, a ragadozó darázs. Amikor bizonyos típusú méhek megcsípnek bennünket, elveszítik fullánkjukat és elpusztulnak. Egy darázs, lódarázs vagy ragadozó darázs azonban veszélyes lehet, mert többször is csíphet – nem veszíti el a fullánkját. Ezek a csípések súlyos reakciókat okozhatnak az azokra allergiás embereknél.

Rovarcsípés

Ha nincs allergiás reakciónk, ezek a rovarok kevésbé veszélyesek ránk nézve: egyszerűen el kell távolítanunk a fullánkot, megtisztítani a csípés helyét, rátenni jeget, majd bevenni antihisztamint a viszketés ellen. Érdemes ibuprofént vagy acetaminofent alkalmazni a fájdalom csillapítására.

Súlyos anafilaxiás reakció esetén epinefrin autoinjektorra van szükség, ha van nálunk ilyen. (Aki tisztában van allergiájával, annál kell lennie!) Ha nincs, azonnal hívjunk mentőt! Feküdjünk le és óvatosan távolítsuk el a fullánkot, anélkül, hogy összenyomnánk a mérget tartalmazó zsákot.

hangya

Fotó: 123rf.com

8. Tűzhangya

A tűzhangyák (Solenopsis) külsőre nagyon hasonlítanak a közönséges hangyákra. Nyílt területeken hoznak létre nagy halmokat, s ha megzavarják őket, agresszívan viselkednek. Támadás során a tűzhangya az állkapcsával kapcsolódik a bőrhöz és a hasából csíp. Mérgét így sokszor a bőr alá fecskendezheti.

Rovarcsípés

A tűzhangya csípése általában vörös foltokat hoz létre, amelyek égnek és viszketnek. A csípés helye fájdalmas, gennyes is lehet. Hideg borogatások, fájdalomcsillapítók és antihisztaminok segíthetnek enyhíteni a kellemetlen érzésen. Ezen rovar nagyszámú csípése mérgező vagy súlyos, életveszélyes allergiás reakciót is kiválthat. Ilyen esetben sürgősségi ellátásra van szükség!

9. Bársonyatkák

A közhiedelemmel ellentétben a bársonyatkák nem rovarok, hanem pókfélék. A Trombiculidae atkák családjának fiatal (vagy lárva) formája ez az atka. Csak fiatal korukban táplálkoznak emberi vérrel. Csípéseiket nemigen érezni, de az okozott elváltozások nagyon viszketnek – ráadásul nem is azonnal kezdünk vakarózni. A csípést követően 1-2 nappal a legrosszabb a viszketés.

Rovarcsípés

Néhány nappal azután, hogy a bőrhöz tapadtak, a bársonyatkák leválnak és viszkető vörös foltokat hagynak maguk után. Vény nélkül kapható termékek segíthetnek enyhíteni a viszketést. Amennyiben azonban a bőr fertőzöttnek tűnik vagy a duzzanat terjedni kezd, forduljunk orvoshoz!

A cikket folytatjuk.

Olvasd el ezt is!

Csalánkiütéstől a torokduzzanatig – figyelmeztető jelek rovarcsípés esetén

Forrás: Adrina - napidoktor.hu