Szemléletváltás a migrén kezelésben

Hagyományosan a fejfájások tüneti és megelőző kezelése eddig nem oki, hanem tapasztalati alapon történt. Kevés szerep jutott az olyan kérdéseknek, hogy a fejfájás valójában mennyire kóros folyamat, pontosan mitől alakul ki a fájdalom, és mi a jelentősége a migrén súlyos, kísérő tüneteinek?

A Mind Klinika orvosai a migrén terápiája során a legfrissebb tudományos eredményekre támaszkodnak, illetve partner intézményük, a DENT neurologic Institute, az Egyesült Államok legnagyobb privát neurológiai központjának gyakorlatát honosítják meg Budapesten. A MIND Fejfájás Centrumában a klinika orvosai – Dr. Tóth Adrián, Dr. Szatmári Szabolcs és Dr. Jarecsny Tamás neurológusok, valamint Dr. Schwab Richárd gasztroenterológus – hazánkban még egyedülálló módon a bél-agy tengely, az emberi mikrobiom kutatás eredményeit és a legkorszerűbb célzott, ún. CGRP inhibitor kezeléseket ötvözik, ami a sokszor évtizedek óta kínzó fejfájástól segít megszabadulni a pácienseknek. A forradalmi szemléletváltás mellett ehhez hozzájárul a hazánkban egyedülálló, nagyteljesítményű MR képalkotó berendezés is, melynek segítségével a migrén okozta agyi strukturális elváltozások is láthatóvá válnak. Az elváltozások részletes ismeretében, a Mind Klinika orvosai minden migrénes beteg számára, személyre szabottan tudják összeállítani a célzott gyógyszeres és életmódváltó terápiát.

fejfájás, migrén

Mikrobiom

Évtizedek óta megfigyelhető, hogy életmódváltás hatására a túlsúlyos embereknek nemcsak a testsúlya, a vérnyomása, az emésztése, az anyagcsere profilja rendeződik, hanem a fejfájása is ritkul, vagy akár meg is szűnik. Az ok-okozati kapcsolatra a választ a bél mikrobiom kutatás adta meg. A velünk élő baktériumok nagy része az emésztőrendszerünkben található, ezek a baktériumok nemcsak az emésztésünket szabályozzák, hanem – hormonszerű anyagok és egyéb metabolitok termelésével – a viselkedésünket, a kedélyállapotunkat is befolyásolják, de hatással vannak az elhízásra és a gyulladások kialakulására is. A bél mikrobiomja kommunikációs csatornaként funkcionál az emésztőrendszerünk és az idegrendszerünk között, melyen fontos szignálok futnak keresztül. Ennek a folyamat a megértése utat nyitott a migrén modern terápiás kezeléséhez.

Fájdalom – bél-agy tengely 

A fájdalom evolúciósan hasznos, a túlélés szempontjából rendkívül fontos jelzőrendszer, amely segít elkerülni a veszélyt. Holisztikus szempontból vizsgálva a migrénnel járó súlyos fájdalomnak és az ehhez társuló – hányinger, fény -, hang – és egyéb ingerek kerülésének, étvágytalanságnak, szédülésnek – is van oka. A tudósok mára megértették a köztiagy szerepét a fájdalom tudatosodásában és ennek szabályozási mechanizmusait. A jelek áthaladnak a thalamus nevű szabályozó központon, amely úgy működik, mint egy elektromos relé: ha egy adott szignálnak nem tulajdonít jelentőséget, egyszerűen lekapcsolja, de egy másik állapotban ugyanezt a szignált hagyja szabadon áthaladni, ami aztán az agykéregben fájdalomként tudatosul. Minél fokozottabb a fenyegetettségünk, a készenléti állapotunk, a thalamus annál érzékenyebben reagál a környezeti ingerekre. Ha a rendszer nagyon kimerül, elfárad, a thalamus túlzottan “áteresztővé” válik: ilyenkor a normál állapotban irreleváns fájdalomingerek is dominánssá válnak. A migrén eredményes megelőzése érdekében meg kellett ismerni ezen szabályozó tényezők kóros eltéréseit: ugyanis a thalamus túlzott érzékenységében a bél mikrobiom és az életmód szerepe meghatározó.

agy

A vegetatív állapotunk, a stressz-, a vércukor-szint, a szorongás, a kialvatlanság, vagy épp a boldogság, a kipihent állapot közvetlenül befolyásolják a thalamusszabályozás mechanizmusát: kipihent és jóllakott állapotban ellazultabbak vagyunk, mint éhesen, feszülten, kialvatlanul. Tapasztalati oldalról ez természetesen nem számít újdonságnak, de az óriási jelentőséggel bír, hogy ma már az orvosok értik ennek a pontos neuro-anatómiai és funkcionális hátterét: így nagy segítséget jelent az életmóddal és táplálkozással befolyásolható kiváltó tényezők azonosításában.

Kezelés, gyógyítás

A Mind Klinika Fejfájás Centruma a legfrissebb tudományos eredmények és a legmodernebb képalkotó eszközök segítségével figyelemre méltó eredményeket ér el a krónikus migrénes betegek személyre szabott, célzott terápiájával.

Olvasd el ezt is!

Vesztibuláris migrén diéta: Hogy működik?

Forrás: Napidoktor.hu