Mégis jó valamire az elektromos cigaretta

Korábban nem tűnt így, de egy új kutatás szerint csökkenti a dohányzással összefüggő halálos betegségek előfordulását az elektromos cigaretta.

A kutatók jó ideje próbálják már felmérni az elektromos cigaretta közegészségre gyakorolt hatást, ám az eddigi eredmények meglehetősen ellentmondóak voltak. A Kaliforniai Egyetem kutatói nemrég például megállapították, hogy az e-cigarettát használó középiskolások több mint kétszer nagyobb valószínűséggel szívnak hagyományos cigarettát is.

Az amerikai Drogfüggőség Országos Intézete (NIDA), a Nemzeti Rákintézet és a fennhatósága alá tartozó Cancer Intervention and Surveillance Modeling Network (CISNET) nevű szervezet legfrissebb tanulmánya azonban a korábbi vizsgálatokkal ellentétben nem lokális, hanem az ország egészét lefedő adatokkal dolgozott.

A tanulmányt vezető David Levy, a washingtoni Lombardi Rákközpont munkatársa szerint kollégáival kizárólag azokra a fiatalokra összpontosítottak, akik rendszeresen használnak elektromos cigarettát, és nem csupán egy-egy összejövetel erejéig “gyújtanak rá”.

e-cigi

A kapott eredmények szerint az e-cigaretta és a hasonló eszközök általánosságban véve pozitív hatással vannak a közegészségre, és a dohánytermékek alternatívájaként használva 21 százalékkal csökkenthetik a dohányzással összefüggő betegségek okozta halálesetek számát az 1997 után született fiataloknál.

Az amerikai kormány májusban bejelentette, hogy a jövőben tilos elektromos cigarettát eladni 18 éven aluliaknak. Az amerikai élelmiszer- és gyógyszerbiztonsági hivatal (Food and Drug Administration, FDA) emellett követeli a gyártóktól, hogy mutassanak be felülvizsgálatra termékmintákat. Az augusztus elején életbe lépő új szabályzat a szivarokra, a pipadohányra és a vízipipára is vonatkozik.

Levy szerint azonban az FDA szabályozásai hátráltathatják a hagyományos dohánytermékek helyettesítését célzó biztonságosabb termékek kifejlesztését.

Forrás: Hirado