Influenza – Mindenkinek javasolt az oltás beadatása

Mindenkinek javasolt az influenza elleni védőoltás beadatása – hangsúlyozta a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) járványügyi főosztályának osztályvezetője az InfoRádióban.

Molnár Zsuzsanna közölte, hogy tavaly az 52. héten Magyarországon 134 ezren fordultak orvoshoz akut légúti fertőzés tüneteivel, közülük 12 900 ember esetében influenzaszerű megbetegedést diagnosztizáltak. A legnagyobb arányban a 15-34 évesek érintettek, a fiatalabb gyerekek közül az 5 évesnél kisebbek a legveszélyeztetettebbek.

A legtöbb influenzaszerű megbetegedést Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom és Nógrád, míg a legkevesebb esetet Fejér, Borsod-Abaúj-Zemplén és Vas vármegyéből jelentették.

köhög, megfáz, influenza

Molnár Zsuzsanna beszámolt arról is, hogy a múlt héten influenzaszerű megbetegedések halmozódásáról kaptak jelentést egy Győr-Moson-Sopron vármegyei ápolási-gondozási intézményből, ahol lázzal és légúti tünetekkel járó megbetegedések fordultak elő. A hat betegtől vett minták mindegyikéből kimutatták az influenzavírus A variánsát. Ha az influenza bekerül egy közösségbe, ott terjedni fog, ezért nagyon fontos, hogy a kockázati csoportba tartozók körében minél magasabb legyen az átoltottság.

Molnár Zsuzsanna kitért arra, hogy az év utolsó két hetében általában jelentősen csökken az influenzaszerű megbetegedésekkel orvoshoz fordulók száma, ezt a járványügyi szakember azzal indokolta, hogy az iskolai szünet és az év végi szabadságolások miatt megszűnnek azok a nagy közösségek, ahol a legjobban tudnak terjedni a légúti vírusok.

Prognózisa szerint amint a nagyobb közösségek “ismét összejönnek”, hétről hétre nőni fog az influenzaszerű megbetegedések száma. Hangsúlyozta, hogy mindenkinek javasolják az influenza elleni oltás beadatását, még azoknak is, akik nem tartoznak a kockázati csoportba, és nem jogosultak a térítésmentes oltásra.

Olvasd el ezt is!

Egyszerre támad a koronavírus, az influenza és az RSV – Mit tegyünk, hogy elkerüljük?

Forrás: Napidoktor.hu