Hogyan lehet gyerekbiztos a házasság?

Mikor az ember – vagy az ember lánya – oltár elé áll szíve választottjával, valószínűleg meg sem fordul a fejében, hogy egyszer a „szeretlek” szót majd ez követi: de… Pedig egy kapcsolatnak, egy házasságnak ezernyi kihívással kell szembe néznie a mézeshetek után. Akármennyire is vágyott és boldog esemény, a gyerekvállalás is ezek közé tartozik. Andrew G. Marshall legújabb könyve, a Szeretlek, de miért én vagyok mindig az utolsó? arra a kérdésre keresi a választ, hogyan tarthatjuk fenn az egyensúlyt szülő és házastárs között

A kisbaba érkezésével egyszeriben felborul minden, az addigi napirend széthullik, a prioritások megváltoznak. A társadalom általában el is várja ezt a hozzáállást. Egy friss anyukának és apukának kutya kötelessége, hogy a gyerekük érdekeit tartsák szem előtt minden mást megelőzve – beleértve a házasságukat és egymást is.

Andrew G. Marshall a közvélekedéssel ellentétben azonban úgy gondolja, hogy azok a szülők, akik a gyermekükért élnek, szép lassan lemerítik saját magukat és a házasságukat is. Könyvében olyan gondolatokkal áll elő, amelyeket a legtöbb anyának talán még kicsit ízlelgetni és szokni kell: helyezzék a párkapcsolatukat az első helyre. A szerzőnek meggyőződése, hogy nem kell a nap 24 órájában tökéletes szülőnek lenni, csupán elég jónak. Olyan anyának, apának, aki a kellő rugalmassággal áll a gyerekneveléshez, akinek saját és párja igényei ugyanolyan fontosak, mint a gyerekéi és aki képes önállóságra nevelni a család legifjabb tagját.

A Szeretlek, de miért én vagyok mindig az utolsó? elsősorban segíteni szeretne azoknak a pároknak, akik problémákkal küzdenek, akik már észrevették, hogy valami nincs rendben a párkapcsolatukkal és tenni szeretnének ez ellen. A könyv azonban azoknak a pároknak is hasznos lehet, akik most vágnak bele a gyereknevelés nagy kalandjába, sőt azoknak is, akik önálló, magabiztos és kiegyensúlyozott gyereket szeretnének nevelni harmonikus légkörben.

Az oldalakon személyes történetekkel, tapasztalatokkal alátámasztott gondolatokat, tippeket és ötleteket olvashatunk egy olyan párkapcsolati terapeutától, aki több mint huszonöt éve folytat sikeres praxist. A megértést és a cselekvést tesztek, feladatok segítik és egészítik ki.

És hogy mit is mond Marshall? Szereljünk zárat a hálószoba ajtajára, mondjuk néha nemet a gyereknek, fordítsunk több és minőségibb időt saját magunkra és a másikra, legyünk újra szeretők, és ne csupán „anya” és „apa”. Hogy hogyan? Kiderül a könyvből!

A szerzőről:

Andrew G. Marshall párkapcsolati tanácsadó, író és kiváló színpadi szerző. Huszonöt éve folytat sikeres praxist az Egyesült Királyságban, emellett a Times, a Guardian és a Psychologies című folyóiatok publicistája.

Részlet a könyvből:

„Ha a párod otthon van, amikor megérkezel, menj egyenesen hozzá és csókold meg, ahelyett hogy letelepednél egy itallal a tévé elé vagy megbeszélnél valamit a gyerekekkel. Ha a párod épp a kicsikkel foglalkozik, még fontosabb, hogy őt köszöntsd először. Tudom, hogy a gyerekeid izgatottak, hogy végre látnak téged, a párod meg elfoglalt, és nem figyel rád, de egy jó indítás megalapozza a kellemes estét – így a párod sem fogja úgy érezni magát, mint valami bútordarab. Odafigyelni a hazaérkezésre és a távozásra különösen fontos, ha kicsi babátok van. Adja magát, hogy megcirógasd a kisfiad vagy kislányod, mert a babák arra vannak teremtve, hogy előhozzák belőlünk a gyengédséget. Azonnal fel akarjuk kapni őket, és ezáltal teljesen figyelmen kívül hagyjuk a velük foglalatoskodó felnőttet. Az első alkalmakkor erős akarat kell hozzá, hogy ne a babát üdvözöld először, hanem a párodat, de hamar természetessé válik majd.

Ha már otthon vagy egy ideje, amikor a párod hazaérkezik, és éppen elfoglalt vagy, nem azt mondom, hogy dobj el mindent, és szaladj az ajtóhoz – bár ez nagyon kedves volna tőled. Tudom, hogy ez nem mindig lehetséges, mert éppen főzöl, gyereket etetsz vagy azzal foglalkozol, hogy ne legyen életveszélyben a csemete. Talán egy másodpercre – egy puszi vagy egy futó ölelés erejéig – abba tudod hagyni, amit éppen csinálsz. És talán egy gyors beszámoló is beleférhet – címszavakban – az aznapi eseményekről.

Amikor elmész otthonról, csókold meg a párodat, és ha nem nyilvánvaló, mondd meg neki, hová mész és mikor jössz vissza. Mondhatsz is valami apró kedvességet, mint például hogy szereted, alig várod, hogy hazaérj, vagy hogy nagyon jó az illata. Azzal, hogy szó nélkül eltűnsz – legyen szó akár csak tíz percről –, azt üzened, hogy a párod nem elég fontos számodra vagy nem tartod magatokat egy csapatnak. Egyébként ha csak leugrasz a boltba, akkor is hozhatsz valamit a párodnak vagy a családodnak.

A következő tippem: tégy zárat a hálószobaajtóra! Ez ritkán váltja ki a szülők tetszését, mert valamiért azt gondolják, hogy mindig százszázalékosan elérhetőnek kell lenniük, bármilyen helyzetben.

– De mi van akkor, ha a gyerekeknek szükségük van ránk? – kérdezik ilyenkor.

– Ha bármi gond vagy vészhelyzet van, tudnak kopogni vagy kiáltani, hogy tűz van! – válaszolom minden alkalommal.

A bezárt ajtó fontos üzenetet hordoz. A gyermeked kétszer is meg fogja gondolni, hogy zavarjon-e titeket, és segít neki megérteni, hogy a szüleinek is szükségük van egy olyan helyre a lakásban, amely az ő magánterületük. Sok kliensem, akik már tinédzsereket nevelnek, beismeri, hogy soha nem lépnének be a kamaszlányuk vagy -fiuk szobájába kopogás nélkül, ellenben ők megengedik a gyerekeiknek, hogy bármikor, amikor kedvük tartja, átvándoroljanak a szülői hálóba.”

Forrás: