Bőrtünetek is jelezhetik a pajzsmirigybetegséget

Duzzadt szemek, ritkuló szemöldök, repedező körmök, hajhullás. A felsorolt panaszok kapcsán általában kialvatlanságra, vagy vitaminhiányra gondolunk, pedig a tünetek egyéb betegségeket is jelezhetnek.

Középpontban: az ember

Sajnálatos módon a „korszerűnek” nevezett orvoslás már-már elfelejteni látszik azokat a tüneteket, amelyek alapvetőek és azért is fontosak, mert a betegre történő rátekintéskor, meghallgatásakor és vizsgálata során azonnal útmutatást adnak a további kivizsgálásokhoz. Ezzel számos, a betegek számára sok gondot okozó felesleges vizsgálatot, utánajárást elkerülhetünk. A bőr és a pajzsmirigybetegségek összefüggésének nagyon rövid, vázlatos áttekintésével – néhány példa segítségével – arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy a legfontosabb a vizsgálat központjában az EMBER áll és nem a gép. A betegek már minden vizsgálat nélkül el tudják mondani panaszaikat és a bőrön látható elváltozások jelzik a betegség fennállását. Ezek a tünetek néha önmagukban ugyan nem feltétlen súlyosak, de jelezhetik a társuló betegség fennállását, máskor viszont – erre példát is kívánok bemutatni – tartós kezelést igényelnek.

Duzzadt szemek, ritkuló szemöldök

A csökkent pajzsmirigyműködés legfeltűnőbb jele a felpuffadt arca, az „álmos” tekintet, a duzzadt, ödémás szemek és a szemöldök megritkulása.  Ez utóbbi, azaz a szemöldök megritkulása az ún. Hertoghe jel, amelyet első leírójáról neveztek el. Ezt méltán tették, mert Eugene Hertoghe-t joggal  tekinthetjük a  pajzsmirigy kutatás egyik úttörőjének. Ő nem tett egyebet „csak megfigyelte a beteget” és minden további teszt nélkül jutott következtetésre.

Az Hertoghe jel gyakran nem önmagában jelentkezik, hanem más tünetek is gyakran kísérik. Ezek közül a leggyakoribb a diffúz, az egész fejtetőre kiterjedő vagy „csak” foltos hajhullás.

shutterstock_74526610 (1)

Árulkodó kezek

Bemutatkozásnál, kézfogásnál is feltűnhet a beteg rendkívül szárazsárgás színű bőre, mely szintén pajzsmirigybetegség jele lehet.

Tapasztalatom szerint ritkán nézik meg a betegek körmét, pedig azok sokat elárulnak a pajzsmirigybetegségről is. Jellemzők a repedező, hosszanti és keresztirányú csíkozottságot mutató körömlemezek, ezek a szakkifejezéssel élve ún. Beau-féle csíkok.

Ezek a tünetek megfelelő időben történő felismerés után célzott kezeléssel meggyógyíthatók.

Társbetegségek

Sajnos a festékhiánnyal járó bőrelváltozások (ún. vitiligo) kezelése már sokkal nehezebb. Ennek a fontosságát az adja, hogy autoimmun betegségekkel: pajzsmirigygyulladással, cukor-betegséggel, vészes vérszegénységgel és egyéb autoimmun betegséggel gyakorta társul és amennyiben előfordul, akkor ezekre a betegségekre gondolnunk kell.  Nem ritka, hogy egyes családokban halmozottan fordul elő.

Ödémás lábak

A pajzsmirigy túlműködésével is társulhatnak bőrtünetek. Súlyos, mindkét lábszárra kiterjedő elváltozás lehet az ún. pretibiális mixödéma, amely a betegek 5-10%-ban fordul elő. Fontos hangsúlyoznom, hogy ez alapvetően különbözik a szív- és vesebetegek vizenyőjétől, ödémájától. Ebben az esetben a víz nem a sejtek között, hanem a sejteken belül található és a vízhajtás eredménytelen!

Amennyiben a bőrtünetek mellé jelentős fogyás (jó étvágy mellett!),  meleg, nedves tenyér, jellegzetes – a szemek kidülledését eredményező – tünet is társul, a beteg nagy valószínűséggel pajzsmirigy túlműködéssel járó Basedow-kórban szenved.  A tünetek megfelelő kezeléssel itt is megszüntethetőek.

A betegek feltűnő bőrtüneteinek észlelése tehát különösebb komplikált vizsgálat nélkül is előbbre vihet a betegség felismeréséhez és a diagnózis után a mielőbbi kezeléshez.

Forrás: