Pattanásos bőrt okoz a túl sok B12?

A felesleges B12 vitamin szerepet játszhat gyakori bőrbetegségek kialakulásában, ugyanis ösztönzi a pattanások jelentkezését – állapította meg egy új tanulmány.

A B12 vitamin túlságosan magas szintje egyes embereknél befolyásolja a kórokozó-aktivitást, növelve annak az esélyét, hogy pattanások alakuljanak ki – hívja fel a figyelmet egy új tanulmány. Azt azonban korai lenne kijelenteni, hogy csak azért fogjuk vissza a B12 ételekből vagy vitaminokból történő bevitelét, mert el szeretnénk kerülni a pattanásosodást.

Nem tanulmányoztuk eléggé a dolgot, hogy ezt kijelenthessük – mondta a tanulmány vezetője, Huiying Li, a Los Angeles-i Kaliforniai Egyetem molekuláris és orvosi farmakológiai egyetemi adjunktusa. A tanulmány abba is betekintést nyújt, hogy nemcsak a B12-, de a genetikai aktivitás is produkál pattanásokat.

„Bizonyos gének potenciálisan befolyásolhatják, vannak-e pattanásai egy embernek vagy sem – mondta el a szakember. – Ezek a gének lehetnek a célpontjai a jövőbeni gyógyszeres kezeléseknek.”

A tanulmányt a Science Translational Medicine közölte.

A B12 vitamin hiánya komoly egészségügyi problémákat okozhat – ha túlságosan kevés a mennyisége szervezetünkben, vérszegénység és emésztési gondok léphetnek fel, de neurológiai problémákra is számítani lehet, mint például zsibbadás, bizsergés a végtagokban, látási zavarok és memóriavesztés.

A B12 vitamint állati eredetű eledelekben találhatjuk meg, így a tejtermékekben és a kagylóban. A vegetáriánusoknak és vegánoknak általában ajánlott kiegészítőket szedni, vagy dúsított élelmiszereket fogyasztaniuk, hogy hozzájussanak ehhez a tápanyaghoz. Sok 50 feletti ember veszíti el képességét arra, hogy szervezete a B12 vitamint kielégítően felszívja az élelmiszerekből, de a súlycsökkentő műtét is ugyanezt a problémát okozza.

A jelenlegi tanulmány azt hivatott feltárni, mely tényezők teszik az embereket érzékenyebbé a pattanások kialakulására. Li és kollégái találtak arra utaló jeleket, hogy a B12 vitamin egy bizonyos típusú bőrbaktérium, a Propionibacterium akne károsításával serkenti a pattanások megjelenését, mely a serkenésekkel hozható összefüggésbe.

Miután megtalálták a kapcsolatot a vitamin és a pattanások között, a kutatók 10, tiszta bőrrel rendelkező embert elemeztek – arra kérték őket, hogy szedjenek B12 vitamin kiegészítőket. A vitamin extra bevitele a szervezetbe befolyásolta, hogyan dolgozzák fel a gének a bőrbaktériumban a vitamint, noha csak egyetlen emberen jöttek ki valóban a pattanások.

Li szerint ez több bizonyítékkal is szolgál arra, hogy a B12 befolyással lehet a bőr baktériumok aktivitására. Szerinte a befolyásolt kórokozók – a Propionibacterium akne-k – a gyulladáshoz járulhatnak hozzá, mely a pattanások kulcsfontosságú eleme.

A kutatók már korábban is összefüggésbe hozták a B12 vitamint a pattanásokkal – mondta Huiying Li. Ám számos kérdés megválaszolatlan maradt.

Miközben a gének másként viselkedtek annál az egyetlen embernél a tanulmányban, akinél kialakult pattanás, nem világos, hány ember mutathat hasonló érzékenységet. Ezen géneknek az aktivitása fontos lehet a kezeléshez a jövőben – hangsúlyozta.

Az sem tisztázott egyelőre, mit jelenthetnek a tanulmány eredményei a pattanásokkal küzdő emberek számára, vagy azoknak, akik szeretnék őket elkerülni.

Hogy a dolog még bonyolultabb legyen, az sem érthető teljesen, hogy a bőrünkön a baktérium pontosan hogyan járul hozzá a pattanásokhoz – mondta el Dr. Whitney Bowe, bőrgyógyász, klinikai adjunktus, a New York-i Mount Sinai Medical Center Icahn egészségügyi iskolájának munkatársa.

„Példának okáért a Propionibacterium akne baktériumokról régóta tudjuk, hogy szerepet játszanak a pattanások kialakulásában, ám számos ember van, akinek van a bőrén ilyen és soha nincsenek pattanásai” – fogalmazott a szakember, aki egyébként a tanulmányba nem volt bevonva.

S csak simán azzal, hogy elpusztítjuk a baktériumot, nem nyújtunk működőképes megoldást a pattanások kezelésére.

Tehát mi a teendő? „Túl korai lenne azt tanácsolni a pácienseimnek, hogy ne egyenek túl sok olyan ételt, amelyben B12 vitamin van, vagy ne szedjenek nagyobb mennyiségben kiegészítőt – mondta Dr. Bowe. – A tanulmány azt sugallja, a B12 magas szintje a véráramban csak súlyosbítja a pattanásokat egyes embereknél. Több, jövőbeni tanulmányra van szükség, hogy az eredményeket megerősítsük és megértsük a klinikai jelentőségét ezeknek a felfedezéseknek.”

No és azt se felejtsük el, hogy a B12 vitamin hiányának ellenben komoly következményei lehetnek a testre és az agyra nézve.

Forrás: https://napidoktor.hu/index


Egy válasz

  1. Elekes Kornélia

    “B12 vitamint állati eredetű eledelekben találhatjuk meg, így a tejtermékekben és a kagylóban”.
    +Hús, hal, belsőség, tojás