Így lehet jóval kisebb a sugárterhelés a röntgenfelvételek során

A modern, digitalizált röntgenfelvételek és röntgen vizsgáló módszerek jelentősen kevesebb sugárterheléssel járnak, mint pár évtizeddel korábban.

Az Affidea Magyarország élen jár a sugárterhelés csökkentése terén, Magyarországon egyedüliként ötcsillagos sugárvédelemmel rendelkezik.

 

A mindannyiunk által jól ismert röntgensugárzás tulajdonképpen nagyenergiájú elektromágneses sugárzás, amelynek segítségével felvételek készíthetők szerveinkről. Ez a technológia adja a képalkotó diagnosztika legfontosabb alapját, az erős mágneses erőtéren alapuló képalkotás (MRI), az ultrahangos képalkotás és az izotópokat felhasználó nukleáris medicinai képalkotás mellett. Amikor több, mint 125 évvel ezelőtt Wilhelm Conrad Röntgen elkészítette az első röntgen-felvételt a felesége kezéről, még maga sem gondolta, hogy felfedezése új fejlődési pályára állítja az orvostudományt. Azóta a röntgensugárral történő képalkotás és az erre szolgáló berendezések hihetetlen fejlődésen mentek keresztül.

Foto:pixabay.com

Eleinte főként a csontok és a levegővel telt szervek (tüdő) vizsgálatára használták a film alapú, pillanatnyi röntgenfelvételeket, majd később megjelent a folyamatos röntgen sugárzásban végzett átvilágítás (fluoroszkópia) is, amely képes mutatni a szervek mozgását (pl. szív, rekesz) és röntgen kontrasztanyagok alkalmazásával megfigyelhetjük a szervek működését is (pl. emésztőszervek).

Fotó: 123rf.com

Ma már mind a pillanatnyi felvételek, mind pedig a fluoroszkópiás vizsgálatok egyaránt digitálisan történnek, amelyek gyorsabbá és biztonságosabbá tették  a röntgenezés folyamatát. Pár évtizeddel ezelőtt kifejlesztették a szintén röntgensugárral működő computer tomográfot (CT), amely számítógép segítségével kiküszöböli a hagyományos röntgen felvételezés korlátait és részletes, nagy felbontású, akár háromdimenziós képeket képes kirajzolni a vizsgált testrészekről, lágyrészekről, csontokról. Szintén röntgensugárral működik, ma már szintén digitalizáltan, az emlővizsgálatra specializált röntgen mammográf, az ereket ábrázoló angiográf, illetve a csontritkulást vizsgáló csontdenzitométer.

Foto:pixabay.com

Az Affidea Magyarországnál naponta több száz beteget vizsgálnak meg klasszikus röntgennel különböző céllal. Ez a szám is mutatja, hogy a röntgenfelvételeknek ma is milyen fontos szerepe van a betegségek felismerésében. „A röntgensugárzás óriási lehetőségeket nyitott az orvostudományban azáltal, hogy képesek lettünk a szerveink részletes feltérképezésére és az elváltozások felfedezésére. Ugyanakkor maga a technológia nem veszélytelen, hiszen a sugárterhelés negatív élettani hatásokkal jár. Pont emiatt fontos, hogy ennek mértékét a lehetőségek szerint minél inkább csökkentsük. Manapság már nem kell félni egy-egy röntgenfelvételtől, hiszen a digitalizáció révén és az egyre fejlettebb, érzékenyebb röntgeneszközök segítségével jelentősen csökkent a sugárzás mértéke a pár évtizeddel ezelőtti szinthez képest.” – mondta Dr. Horváth István, az Affidea Magyarország MÁV-Szt. Margit-Nyírő Gyula Központok orvosigazgatója.

A mellkasi szerveket, ezen belül is első sorban a tüdőket érintő betegségek diagnosztikájában a legtöbb esetben röntgenfelvétel készítése az elsőnek választandó képalkotási forma.

Mikor kell röntgenvizsgálatra vinni egy gyermeket?

A természetes háttérsugárzás egyébként folyamatosan jelen van az életünkben és jelentősen nem befolyásolja az egészséget.

Viszonyításként elmondható, hogy egy mellkasröntgen sugárterhelése megfelel 2 és fél nap sima háttérsugárzásának. A sugárterhelést tekintve a röntgen átvilágítás már nagyobb sugárdózissal jár, a legjelentősebb sugárterhelést a CT-vizsgálatok jelentik, ugyanakkor ezek mértéke is a technika előrehaladásával szintén jelentősen csökken. Az úgynevezett alacsony sugárterhelésű (lowdose) tüdő-CT vizsgálatok sugárterhelése például megegyezik egy tengerentúli repülőút sugárterhelésével.

 

Az Affidea Magyarország 2013 óta alkalmazza és fejleszti azt a protokollt, amellyel 25-60%-kal csökkentette a CT-vizsgálatok sugárterhelését. Ennek eredményeként hazánkból egyedüli résztvevőként közreműködik az Európai Radiológus Társaság közös hároméves European Study on Clinical DRLs (EUCLID) elnevezésű kutatásában is. A program célja, hogy összeurópai szinten dózisreferencia-értékeket (DRL) határozzon meg a röntgensugárzást használó diagnosztikai vizsgálatokhoz.

Fotó: 123rf.com

Ez a csökkentés időigényes és bonyolult feladat, hiszen két nagyon fontos dolgot kell párhuzamosan szem előtt tartani: el kell kerülni, hogy a betegeket indokolatlan és túlzott sugárterhelésnek tegyük ki, ugyanakkor olyan képminőséget kell biztosítani, amely diagnosztikai célra tökéletesen alkalmas. Egy esetlegesen rossz felvételből adódó vizsgálatismétlés újabb felesleges sugárterhelést jelentene ugyanis a pácienseknek. Az Affidea hazai központjaiban működő CT egységeket a fent említett Európai Radiológus Társaság Magyarországon egyedüliként ötcsillagos dózistudatos elismeréssel minősítette.

Forrás: https://napidoktor.hu/index


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.