Covid után köhögés – tüdőembóliát jelez?

A koronavírus-fertőzés az erekre is káros lehet, a kórokozó által a szervezetben létrejött erős gyulladásos válasz fokozza a vérrögök képződésének kockázatát.

Az erekben kialakult vérrögök mellett a betegnél akár hosszabb ideig sem jelentkezik panasz, majd a vérrög hirtelen leszakadása miatt végzetes kimenetelű tüdőembólia is bekövetkezhet. Dr. Potecz Györgyi tüdőgyógyász, a Tüdőközpont főorvosa elmondta, hogy mit jelezhet a covid után köhögés és milyen vizsgálattal lehet megelőzni a súlyos szövődményeket.

Koronavírus és tüdőembólia

Tüdőembóliát jelezhet a covid utáni köhögés.

Foto:pixabay.com

A koronavírus által okozott heves gyulladásos reakció komoly hatást gyakorol a véralvadási rendszerre, emiatt a fertőzés egyik lehetséges szövődménye a trombózis, tüdőembólia. Emellett a kockázatot növeli a kórházi tartózkodás, a sok fekvés és a hányás, hasmenés vagy láz miatt bekövetkező kiszáradás is. Ha a keringés lelassul, pang a vénákban a vér, ezek együttesen mind kedvező feltételeket jelentenek a vérrögképződéshez. A beteg eközben akár tünetmentes is lehet, a vérrög azonban egyszer leszakad, és ha a véráramlattal a tüdőartériába jut, annak hirtelen elzáródását okozza.

Egy török tanulmány szerint a koronavírus ellen sikerrel használt gyógyszer fluoreszkáló körmöket és szemet eredményezett egyes betegeknél a Wood lámpa alatt.

Fluoreszkáló szem, köröm és haj – a koronavírus gyógyszer ijesztő mellékhatásai

Magasabb kockázat

A közelmúltban a Radiology folyóirat cikke is felhívta a figyelmet a Covid-betegek körében magasabb trombózis kockázatra. Az egyik vizsgálat szerint a kontrasztos CT-n átesett COVID-19 fertőzött betegek 23%-ánál volt megfigyelhető tüdőembólia, egy másik beszámoló szerint pedig a COVID-19 fertőzött betegeknek készített 106 CT pulmonalis angiográfia 30%-nál fordult elő akut tüdőembólia. Covid-fertőzés nélküli kritikus állapotú betegeknél végzett vizsgálatnál ez az arány 1,3%.

Covid után köhögés – poszt-Covid tünet vagy tüdőembólia?

Ha a vénás érrendszerből leszakadt vérrög nagyobb, a tüdőembólia jelentkezhet hirtelen, súlyos tünetekkel, akár azonnali halált okozhat. Ha apránként, ismétlődően szabadulnak el kisebb vérrögdarabok, a jellemző tünetek kialakulása akár hosszabb ideig, hetekig, sőt hónapokig is lappanghat. Ebben az esetben a tüdőembólia tünetei könnyen összetéveszthetők a koronavírus-fertőzést követően akár hetekig, vagy hónapokig is elhúzódó poszt-Covid tünetekkel.

 

A fertőzést követő elhúzódó felépülés során sok betegnél megmarad a covid után köhögés, nehézlégzés, légszomj. Ezeket a tüneteket mindenképp fontos komolyan venni, mert a tüdőben tartósan fennálló gyulladást jelezhetnek, ami kezelés nélkül maradandó károsodához, fibrózishoz vezethet. A panaszok azonban a tüdőembólia jelző tünetei is lehetnek – figyelmeztet dr. Potecz Györgyi. A „lappangó” tüdőembólia tünetei változatosak lehetnek, attól is függően, hol van a vérrög a szervezetben.

A tüdőembólia tünetei

Ha a vérrög már valahol megjelent a tüdőerek területén, de nem zárta el teljesen a tüdőartériát, akkor az alábbi panaszok jelentkezhetnek:

  • nehézlégzés
  • mellkasi fájdalom
  • szúró hátfájdalom
  • magas pulzusszám
  • véres köpet, köhögés is előfordulhat.

Mellkas röntgen nem mutatja ki

Fontos, hogy a tüdőembólia diagnózisára nem alkalmas a mellkas röntgen. itt nem látszik jól a tüdő vérköre, a kis vérkör. Mellkas röntgen alapján már a kialakult következmények pl. következményes tüdőelhalás, mellkasi folyadék észlelése esetén- merülhet fel tüdőembólia.

Vérvizsgálat és CT-angiográfia

Covid után köhögés kivizsgálása.

Foto:pixabay.com

Ha Covid után köhögés jelentkezik, vagy egyéb, a felsorolt, tüdőkárosodásra vagy tüdőembóliára utaló tüneteket tapasztalja, javasolt Covid utáni tüdőgyógyászati kivizsgáláson részt vennie. Az átfogó vizsgálat első lépése a vérvizsgálat, itt többek közt a D-dimer szintet is ellenőrzik. Ha ennek mértéke a laborleleten emelkedést mutat, az a szervezetben lévő trombózisra utalhat. Ilyen esetben a tüdőgyógyász nem az egyébként szokásos low dose CT vizsgálatot fogja előírni, hanem az erek állapotát is kimutató CT-angiográfiai vizsgálatot kér, hogy kizárhassa a tüdőembóliát.

 

Mélyvénás trombózis, tüdőembólia esetén fontos a gyors és megfelelő terápia mielőbbi elkezdése, az életveszély elhárítása, a vérrögök feloldása, a további szervkárosodás megakadályozása nagy dózisban adott alvadásgátló injekcióval Az életveszély elhárítása után a beteg tabletta formájában továbbra is személyre szabott terápiában részesül.

Forrás: Tüdőközpont