Beszédkészséged és hallásod a torokcsakrádtól is függ

Az, hogy testünk nemcsak a látható testrészeinkből áll, hanem rendelkezik más, szemmel nem látható, kézzel nem tapintható szervekkel is, amelyek szinte fontosabbak a fizikai testnél, már egyre kevesebben tartják keleti hókuszpókusznak.

Igen, a csakrákról van szó, vagyis azokról az ún. energiatölcsérekről, melyeken keresztül fizikai testünk energiát kap, illetve ha bizonyos energiákból többlet keletkezik, akkor az e „tölcséreken” keresztül távozik belőlünk. Csakráink megfelelő működése a test összes életfunkciójára és szervére kihatással van, és természetesen ez alól hangszálaink és füleink sem képeznek kivételt.

Az ősi hindu bölcsek hét fő csakrát különítenek el, melyek mindegyike a gerincünk mentén helyezkedik el.

Különleges helyek ezek testünkön, melyek, ha megfelelően működnek, akkor életünket mind testi, mind szellemi síkon képesek a megfelelő irányba lendíteni. Fülünk harmonikus energiaáramlásáért is egy csakra, mégpedig a torokcsakra (más néven 5-ös csakra vagy Vishuddha) a felelős. Itt halljuk meg ugyanis a külső és a belső hangokat, megtudhatjuk, hogy mit várnak tőlünk, de ez a csakránk felelős azért is, hogy tisztán tudjuk kifejezni magukat a külvilág felé. Mondhatni, hogy amolyan hídként szerepel a gondolataink és az érzéseink között, impulzusaink és a rájuk adott válaszok között, ezenkívül egyidejűleg a külvilág felé közvetíti az összes csakra tartalmát is.

A torokcsakrán keresztül fejezzük ki mindazt, ami bennünk van:

vidámságunkat és szomorúságunkat, a szerelem, a boldogság, a félelem és a harag érzését, valamint gondolatainkat, meglátásainkat és belső világunk tapasztalatait, továbbá általa lépünk kapcsolatba a bennünk lakozó lélekkel is.

Foto:123rf.com

A torokcsakra nem megfelelő működése legtöbbször beszédproblémákban jelenik meg. Gyenge energiaáramlás esetén az ember félénk és visszahúzódó lesz, aki fél megszólalni és kifejezni gondolatait, az ilyen emberek gyakran kezdenek el például dadogni. A torokcsakra alulműködését okozza a túl sok, vagy helytelen beszéd is, ekkor testünk általában köhögéssel, rekedtséggel, torokfájdalommal (jelzi, hogy valami nincs rendben, valamit sürgősen változtatnunk kell kommunikációnkban. A hallászavar is a torokcsakra nem megfelelő működésének egyik tünete, ez általában akkor alakul ki, amikor amellett, hogy félünk egy kommunikációban önmagunkat adni, a minket ért valós vagy valótlan kritikákat sem akarjuk meghallani.

torokfajas1

Foto:123rf.com

Természetesen nem kell, hogy így legyen: életvitel- és gondolkodásváltással, valamint az energiablokkok feloldásával elérhető, hogy torokcsakránk újra kinyíljon, ezzel kapcsolatos betegségeink és zavaraink megszűnjenek, életünk pedig megint a helyes mederben folyjon tovább. A hindu és tibeti bölcsek szerint a torokcsakra legfőbb tanításai: légy csendben, mélyedj el magadban, halld meg belső hangodat, kommunikálj őszintén! Ezek eléréséhez persze a meditációs gyakorlatok mindennapos bevezetése és a belső lecsendesülés a leghatékonyabb módszer, ám a kevésbé kitartóknak, vagy a meditációval még csak éppen ismerkedőknek is van pár egyszerű gyakorlat, amit már ma könnyedén bevethetnek a torokcsakra optimális energiaáramlásáért.

Az, hogy a színek összefüggenek a betegségekkel, nem új keletű, hiszen maguk a betegségek is előidéznek különböző színeket a testen.

Gyógyítsd csakrád színekkel!

Mint minden csakrának a torokcsakrának is van segítő színe, ez pedig a kék. Ezért, ha szeretnél kommunikációdon javítani, vagy fontos számodra, hogy egy adott helyzetben (közelgő munkahelyi prezentáció pl.) a lehető legpontosabban fejezd ki magadat, akkor ajánlatos kék kendőt vagy sálat viselni azon a napon. Kicsit időigényesebb, de nagyszerű gyakorlat lehet az is, ha egy szép tavaszi/nyári napon kisétálsz a kertbe vagy a legközelebbi parkba, lefekszel a fűbe a világoskék égbolt alatt, és csak átadod magad a látottaknak. Hamarosan érezni fogod, ahogy lelked megnyílik, és a torokcsakrádban, illetve annak aurájában létrejött gócok és görcsök lassan elkezdenek feloldódni. Többen az illóolajoknak is nagy jelentőséget tulajdonítanak a gyógyításban, ráadásul ez is könnyen kivitelezhető otthon: csak cseppents egy kevés a zsálya, fenyő vagy eukaliptusz olajat a párologtatódba, és máris tettél valamit beszéd- vagy hallásproblémáid enyhítéséért.

Forrás: Wikipédia, www.harmonet.hu, www.ahimsa.hu

Forrás: Minden, ami hallás