10 tipp allergiásoknak

Javában tart a pollenszezon, de még előttünk a legtöbb panaszt okozó allergén növény, a parlagfű virágzásának ideje. Hogyan segíthetnek magukon az allergiások?

 

1. Zárjuk ki a polleneket!
Az allergén pollenek aktuális időszakában a lakásban tartsuk inkább zárva az ablakokat, szellőztetéshez semmiképpen sem a reggel 5 és 10 óra közötti időszakot válasszuk, a pollenkoncentráció ugyanis ekkor a legmagasabb.
Pollenszezonban érdemes a szellőztetést és a lakás levegőjének hűtését egyaránt légkondicionáló segítségével megoldanunk. A készülékek használata során mindig ügyeljünk azok tisztán tartására, a szűrőket és légcsöveket tisztítsuk rendszeresen. Ennek hiányában ugyanis a készülékben megtelepedő penészgomba és por számos kellemetlen tünetet provokálhat.

Fotó: 123rf.com

2. Minimalizáljuk a veszélyt!
Allergiások számára ajánlott az esténkénti hajmosás, így megelőzhetjük, hogy az éjszaka folyamán a hajunkról a párnánkra tapadt polleneket lélegezzük be, ezzel is nehezítve a pihentető alvást. Ez okból érdemesebb nyáron nem a szabadban teregetni, a frissen mosott ruhákon ugyanis könnyedén megtapadnak a pollenek, így a ruha viselése közben ismét fokozottan jelentkezhetnek a tünetek.

 

3. Legyen nyugodt a nyaralás!
Ha azt szeretnénk, hogy a nyaralás ne az allergiáról szóljon, válasszunk tengerparti úticélt, ahol élvezhetjük a sós levegő gyulladáscsökkentő, légút tisztító hatását is. Belföldön kerüljük a parlagfűvel erősen szennyezett területeket, illetve ne az allergén növény virágzásának idején tervezzük az utazást. A legkevesebb tünetre a hegyekben számíthatunk, magas területeken ugyanis nem él meg a parlagfű.

Foto:123rf.com

4. Tartsuk tisztán az autót!
Autózás közben is tartsuk zárva az ablakokat és használjuk a belső keringetésű, pollenszűrővel ellátott légkondicionálót. A berendezést rendszeresen tisztítsunk, és ne feledkezzünk meg a szűrő időközönkénti cseréjéről sem. Vonaton, buszon üljünk háttal a menetiránynak, hogy a huzat ne az arcunkba hordja a polleneket.

 

5. Ne mondjunk le a sportról!
A pollenkoncentráció nem csak reggel, de száraz, meleg, szeles időben is különösen magas, így a szabadtéri programok tervezésénél célszerű ezt is figyelembe vennünk. Természetesen a sport az allergiásoknak is hasznos, de tudnunk kell, hogy a magas pollenszám fizikai terhelés hatására rohamot provokálhat.
Futáshoz érdemes beszereznünk allergiamaszkot, ami hasznos lehet fűnyírás közben is a pollenek kiszűrésére. Mozgáshoz válasszunk olyan területet, ahol kevesebb fa van és futás közben az orrunkon vegyünk levegőt. Különösen magas pollenszám idején inkább menjünk allergénektől mentes edzőterembe. Allergiás asztma esetén különösen jótékony hatású lehet a rendszeres úszás, melynek segítségével nem csak az állóképesség, de a nyugalmi légzésfunkció is javítható. Vegyük figyelembe, hogy a golf és futball rohamot válthat ki, különösen, ha közvetlenül fűnyírás után végezzük ezeket a sportokat.

Fotó: 123rf.com

6. Figyeljünk a kertünkre!
A pollenallergiásoknak érdemes olyan növényeket ültetni, melyek pollenkibocsátása alacsony, mint a begónia, a dália, százszorszép, a rózsa, a petúnia, a tulipán, a nárcisz, az írisz és a liliom. Azok a növények, melyek pollenkibocsátása magas, jelentősen fokozhatják az allergiás tüneteket. Ilyen például a kőrisfa, nyírfa, nyárfa, mogyoró, ciprusfélék és a fűzfa. Ezek szélbeporzású fajok, míg a rovarbeporzású növények kevesebb virágport termelnek, melyek csak ritkán jutnak a levegőbe. Ugyanakkor bár a színes, tömött virágú növényeket rovarok porozzák be, ezekkel is bánjanak óvatosan a rovarcsípés allergiások és az asztmások – utóbbiaknál a túl erős illat is kiválthatja a tüneteket.

Allergia orrspray többféle létezik, eltérő hatóanyaggal, ezért egyáltalán nem biztos, hogy ami másnál bevált, nálunk is működni fog.

Melyik a legjobb allergia orrspray?

7. Kezeljük a stresszt!
Az allergiás panaszok megjelenésében, fokozódásában döntő az egyre szennyezettebb levegő, az egyéni hajlam és a stressz. Ha a stresszhelyzeten magán nem tudunk változtatni, azt kell megfigyelnünk, milyen a stresszre adott egyéni reakciónk, esetleg fokozza-e a tüneteinket. A relaxációs technikák (például autogén tréning, jóga) bizonyítottan hatékonyan csökkentik az allergiás panaszokat is.

 

8. Lélegezzünk sót!
Ha sós levegőt lélegzünk be, csökkenthetjük a gyulladásokat, a belélegzett sókristályok pedig elősegítik a légző járatok öntisztulását. A tengeri klíma kabin a holt-tengeri, vagy Himalája sóoldatot alakítja párává, jótékony hatása már egy 20-30 perces kezelés után is érezhető. A gyors eredmény annak köszönhető, hogy a sós pára a dugulást okozó váladékot köhögés útján eltávolítja a szervezetből. A tartós javulás érdekében általában 8-10 alkalom ajánlott.

 

9. Zárjuk ki a keresztallergiát!
A pollenallergiások tizedét érinti a keresztallergia is, ami azt jelenti, hogy bizonyos anyagok, amelyek szerkezetükben hasonlítanak az allergénekre, maguk is allergiás reakciókat váltanak ki. A leggyakoribb tünetek a köhögés, a nehezebb légvétel, torok- és szemviszketés, amelyek az adott keresztallergén étel elfogyasztása közben vagy rögtön utána jelentkeznek. Jellemző keresztallergének nyírfa-pollen allergiánál: alma, körte, cseresznye, őszibarack, sárgabarack, szilva, kivi, mogyoró, mandula, zeller, sárgarépa, burgonya, gesztenye. Fűpollen allergiánál: sárgadinnye, görögdinnye, narancs, burgonya, paradicsom, fehérrépa, mogyoró. Parlagfű-, feketeüröm-pollen allergiánál: mindenféle dinnye, banán, cukkini, uborka.
Fontos tudni, hogy pollenszezonban a magas hisztamintartalmú ételek és italok is felerősíthetik az allergiás reakciót, mint a paradicsom, az alkohol, a kávé, a halak, a citrusfélék, a mogyoró, a penészes sajtok, a füstölt ételek, a csokoládé.

10. Figyeljünk az étkezésre!
Érdemes kerülni a jelentős allergénhatással bíró ételeket, elsősorban a konzerváló- és édesítőszereket, mesterséges színezékeket, ízfokozókat. Lehetőleg szezonális gyümölcsöt, zöldséget, valamint pre- és probiotikumok is fogyasszunk, ezek ugyanis jó hatással vannak az immunrendszerre, így enyhíthetik az allergia tüneteit is.

 

Pollennaptár
Május: ernyősök, fészkesek, füvek, lórom, sóska, pillangósok
Június: bodza, csalánfélék, libatopfélék, útifűfélék, pázsitfűfélék
Július: vadkender, pázsitfűfélék
Augusztus: parlagfű, üröm, pázsitfűfélék
Szeptember: parlagfű, üröm, libatop, pázsitfűfélék
Október: parlagfű, pázsitfűfélék

Forrás: https://napidoktor.hu/index