Miért imádják a babák anyu illatát?

Imádom az illatod – ez az a mondat, amit egymilliószor elmond minden édesanya a kisbabájának. A babák egy mosollyal válaszolják ugyanezt.

Köztudomású, hogy a felnőttek kapcsolatteremtésében is óriási szerepe van az illatoknak. Néhány másodperc alatt eldől, hogy a másik kipárolgása vonzó vagy inkább taszító a számunkra. A kisbabák pedig ösztönösen vonzódnak édesanyjuk illatához.

A 24 hetes magzatok is beszívják az illatokat a magzatvízből. Sőt, az egészen kicsi babák már megtudnak különböztetni egymástól különféle illatokat és ezekre, bár még csak reflexszerűen, de reagálnak is. Képesek elviselni a legkellemetlenebb szagokat, ha sokáig vannak egy légtérben vele, mert megszokják és többé nem reagálnak rá tiltakozva.

A szaglás fontos eszköz az önállóság kialakulásában. Az újszülöttek képesek arra, hogy beazonosítsák az anyukájuk illatát, mert emlékeznek rá a méhen belül töltött időszakból. Ez az illat megnyugtatja őket. Ahogy növekszik a baba, az anya illatán kívül, a saját illata is fontos lesz számára, biztonságot nyújt neki. Ezért van sok kisgyereknek kedvenc pelusa vagy takarója, állandó alvós macija mert ahogy mellé fekszenek saját illatukat érzik rajta.

shutterstock_46921129

Nemcsak alváskor fontosak ezek a takarók. A világ felfedezésének is hasznos eszköze lehet a kisgyerek számára, hiszen bármerre megy, bele tud kapaszkodni, bátorságot meríthet közelségéből. Fejlődik a picik önállósága is ezáltal, hiszen a pelussal messzebbre is el mer indulni, mint nélküle.

Kerülhetnek bármilyen idegen környezetbe a babák, ha ott van a kedvenc, otthonosan érzik magukat, ezért sosem szabad otthon felejteni. Nagyon fontos, hogy ezeknek az intim tárgyaknak a mosásával vigyázni kell. Lehetőleg az öblítő illata ne nyomja el a csöppség által megszokott saját szagot, mert elmúlik a varázs és előfordulhat, hogy a gyermek magabiztossága is elszáll.

Különösen lényeges azért is, hogy többféle illatot ismertessünk meg már a picike babánkkal, mert ezzel a memóriáját is fejlesztjük. Egy idő után megtanulja például összekötni a habfürdő illatát a fürdéssel, és örülni fog neki. Ha rossz hangulatúnak látjuk a babánkat, próbáljuk meg általa már ismert, kellemes illatokkal felvidítani. Természetesen a legfinomabb illat mindig az édesanyáé!

Forrás:


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.