Megjelent a koronageneráció – Gyengébbek a szociális képességeik?

Lehetséges, hogy a koronavírussal együtt egy újabb generáció is megjelent, akiket angolul „Coronnials”-nak neveznek, vagyis koronagenerációnak.

Azokra a gyerekekre vonatkozik ez, akik a világjárvány idején születtek. Azok a gyermekek, akik az első karantén idején jöttek világra egy teljesen másik világba csöppentek bele, mint idősebb társaik. Vannak, akik nem találkozhattak a szüleiken, legszűkebb családjukon kívül senkivel. Ez pedig hatással van a gyermekek szociális késségeire is – számol be a Glamour.hu.

A babáknál a beszédmegértés a 6. hónaptól kezdődik el. Ekkor a hanghordozásra, a beszéd érzelmi színezetére reagálnak, majd a 9. hónaptól kezdik ezeket függetleníteni a tartalomtól. A beszédfejlődés nagy feltétele a változatos környezet, társas kötődések, és hogy a beszéd közvetlenül a babához intézett legyen. A világjárvány idején sok szülőnek nem volt lehetősége arra, hogy beengedje nagycsaládját otthonába babalátogatóra, hiszen mindenki odafigyelt a karanténszabályokra.

Emiatt azonban sok újszülött sokáig nem találkozott szülein kívül másokkal. Ennek hatására néhányuknak nehéz most – másfél éves korukban – ismerkedni, új közösségekbe belépni. Természetesen ez nem igaz mindenkire, legfőképp azoknál a babáknál tapasztalták ezt a jelenséget, akik az első karantén alatt születtek.

Egy másik jelenség azonban a járvánnyal kapcsolatban a „Covid thirst”, aminek jelentése a világjárvány alatt megfogant gyerekekre vonatkozik. Tapasztalhattuk, hogy az összezártságban viszonylag sok új kapcsolat és házasság is jött létre. Ezzel együtt pedig a születésszám is megnövekedett.

Több újszülött esetében is tapasztalták azt a problémát, hogy megijednek, esetleg félnek a maszkot viselő emberektől. Előfordulhat, hogy mivel egy ideig nagyon sok ilyen embert láttak, negatív tartalmat kötnek a maszkhoz. Ezért amikor az újabb szigorítások idején, újra maszkos embereket láttak, rosszul reagáltak rá. Lehetséges az is, hogy számukra szimplán természetellenes, félelmetes látvány az eltakart arc. A maszkos emberek számukra és számunkra is megnehezítették egymás megértését, hiszen a kommunikációban fontos mimika már nem volt jelen, és a szájmozgatást sem láthattuk.

A folytatásért KATTINTS IDE!

Így hat a gyerekekre a hosszú Covid

Forrás: https://napidoktor.hu/index