Egészséges fogak egy életen át

Szakirodalmi adatok szerint, a csecsemők, az őket elsőként gondozó felnőttektől kaphatják a fogszuvasodást okozó baktériumokat, melyek a jó szájhigiénia esetén csak minimális mennyiségben vannak jelen.

Ez azt jelenti, hogy ép fogú, jó szájhigiéniájú szülők gyermekeinél kisebb a tejfogak szuvasodásának esélye, mint az elhanyagolt fogazatúaknál. A tejfogak épségének megőrzése pedig, a maradó fogak egészségének egyik legfontosabb biztosítéka.

A gyermek szájhigiéniája

A száj ápolását, a baba születése után el kell kezdeni. Etetések után, nedves gézlappal gyengéden át kell törölni a baba ínyét. Amint megjelennek az első fogak, meg kell kezdeni a rendszeres tisztítást. Mindig az életkornak megfelelő fogkefét vásároljuk!

Fogkrémet addig ne adjunk, míg meg nem tanítottuk a gyereket öblíteni. Először víz nélkül, levegővel gyakoroltassuk az arc felfúvását! A gyermek számára speciálisan kifejlesztett, kellemes ízű, alacsony fluoridtartalmú fogkrémet használjunk.

A fogkrém mennyiségénél figyeljünk arra, hogy kétéves korig csak filmszerűen kenjük be a fogkefét, 2 és 6 éves kor között pedig kis borsószemnyi krémet használjunk. Hat éves kor felett, harmad-fél fogkefényi mennyiséget tegyünk a fogkefére. A legfontosabb teendőnk ebben az életkorban a megfelelő példamutatás: mossunk együtt fogat, segítsük és ellenőrizzük játékosan a fogmosás!

A táplálkozás jelentősége

A vitaminokban, ásványi sókban és fehérjékben gazdag táplálkozás a fogazat kialakulásának, és jó szerkezeti felépítésének elengedhetetlen feltétele. Fontos tudni, hogy a kisgyermek foga – általában – a cukros teák, a gyümölcslevek, sőt még a tej és a tápszerek tartós szopogatása miatt is romlik.

fogmosas1

Ezért a cumisüveget csak táplálásra használjuk, és 10-15 percig tartsuk csak a gyerek szájában. Nyugtatásra cumit, vagy vízzel töltött cumisüveget használjunk. Ebben az időszakban alakítjuk ki a baba ízlését, fontos, hogy ne szoktassuk édes ízekhez.

Ne cukrozzuk a főzeléket, gyümölcsöt! Étkezések között, egészséges rágcsálni valókat adjunk, például gyümölcsöt, zöldséget, sajtot vagy joghurtot. Fontos tudni, hogy a fogszuvasodás keletkezése szempontjából az édességfogyasztás gyakorisága a döntő. Az esti fogmosás után, már semmit ne adjunk a gyereknek enni és csak tiszta vízzel kínáljuk, ha szomjas.

Fogorvosi vizsgálat

A húsz tejfog előtörése után, ajánlatos a gyermeket az első fogorvosi vizsgálatra elvinni, ezután évente kétszeri ellenőrzés szükséges. Magyarázzuk el a gyermeknek, hogy mi fog vele történni! A szülő jelenléte, a rendelő bemutatása, az eszközök megismertetése mind csökkentik a szorongás kialakulását az ismeretlentől.

A rendszeres ellenőrzések során, az esetleges fogazati rendellenességek kialakulása, vagy korai kezelése is elvégezhető megfelelő fogszabályozási technikákkal. A fogszabályzás általában néhány évig tartó kezelést jelent, ezért a sikerhez a gyermek, a szülők és az orvos tartós együttműködése szükséges. Speciális röntgenfelvételek, és lenyomat alapján készült gipszmintán végzett mérések alapján lehet kiválasztani a legmegfelelőbb készüléket.

Forrás:


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.