A végtaghiányos babákról

A hiányt valójában nem is az érintett porontynak, hanem az aggódó szülőnek kell feldolgoznia, majd következhet a nevelés és szocializáció. Annak ellenére, hogy számos okra vezethető vissza a jelenség, nem érdemes feltétlenül sok időt eltölteni a dolog miértjével. Előfordul ugyanis, hogy nincsen rá magyarázat , hogy miért éppen a mi gyermekünkkel történik ilyesmi, és az orvosok is csak annyit tudnak mondani: ezerből egy.

Nem szabad kétségbe esni!

Felmerülhet a kérdés, vajon másképp kell-e terelgetni egy ilyen helyzetben lévő gyermeket a fejlődés útján: igen is, meg nem is. Mindennél fontosabb, hogy fejlődjön a gyerkőc problémamegoldó készsége, így hagyni kell, a többi lurkóhoz hasonlóan, hogy próbálgassa szárnyait!

Arról viszont tudni kell, hogy valószínűleg nem fejlődik, erősödik egy ütemben az egészséges és hiányos végtag, ezért a szülő feladata, hogy felkeressen ezzel a problémával foglalkozó szervezetek.

Alapvető fontosságú az úszás az érintettek számára, hiszen minden végtagpárt azonos mértékben és módon mozgat meg, csökkentve ezzel a végtagok közti különbséget. Emellett az efféle problémával élő gyerekek esetében a gerinc elferdülésének veszélye is hatványozottan fenn áll! Az úszás mellett nagyon fontos a sérült testrész tornáztatása, gyógytornászok segítségével, és persze az otthoni gyakorlás, hiszen eredményt elérni csak kitartással lehet!

vegtag2

Több vagy kevesebb?

A gyermekek fejlődésük során mindenképpen az átlagnál többet vagy kevesebbet várnak el maguktól, tűznek ki célul maguk elé. Ritkán fordul elő, hogy egy végtaghiánnyal rendelkező fiatal éppen átlagosnak érezze magát. Egyesek takarják, szégyellik, míg mások már szinte észre sem veszik hiányosságukat. Kivéve persze, ha ovis korúak, de őket még nem lehet hibáztatni, mert ez az újdonság hatása.

Példamutatás

A teljesség hiánya nélkül említek meg két abszolút sikeres fiatalt, akik igazán sokat tettek azért, hogy álmaikból valóság legyen: Pásztory Dóra paralimpiai, Európa- és világbajnok úszónő és Barabás Lőrinc zenész, aki ugyancsak eredményes úszó. Az alapítvány többi tagja, pedig az élet számos egyéb területén jeleskedik.

A Végtaghiányos Gyermekekért alapítvány az elsődleges segítőtárs, ahol az úszásoktatás mellett számos lehetőségről tájékozódhatunk: http://www.vegtag.hu/

Ennek a történetnek ugyancsak főszereplője Málnai István, aki életét szentelte annak, hogy megtanítsa úszni a hátrányos helyzetű gyermekeket, méghozzá nem is akárhogy!

Forrás: