2 éves kor felett ne cumisüvegből igyon a baba!

Azok a kétévesek, akik még mindig cumisüvegből isznak, nagyobb valószínűséggel híznak el óvodáskorukra, derült ki egy tanulmányból. A kutatók 6750 amerikai gyermeket vizsgáltak, akik kétévesen még mindig cumisüvegből ittak, és eredményeik azt mutatták, hogy ezek a gyerekek egyharmaddal nagyobb valószínűséggel híznak el 5 éves korukra.

A kutatók nem tudják, hogy a cumisüveges táplálás-e a közvetlen ok, az azonban nyilvánvaló, hogy a szélsőséges súlygyarapodás megelőzése szempontjából érdemes lehet leszoktatni a gyermekeket a cumisüvegről egyéves koruk körül.

A gyerekorvosok többsége egyébként is azt tanácsolja a szülőknek, hogy 12-14 hónapos korban cseréljék le a cumisüveget gyerekpohárra, ezt azonban többnyire azzal indokolják, hogy a hosszan tartó cumisüveges táplálás növeli a fogszuvasodás kockázatát, és a vashiány kialakulásához is hozzájárulhat.

A Journal of Pediatrics folyóiratban megjelent eredmények azonban újabb indokkal szolgálhatnak a szülőknek arra, hogy kövessék ezt a javaslatot. Rachel A. Gooze, a philadelphiai Temple Egyetem kutatója szerint szükség is van a szülők ösztönzésére, mert a tapasztalatok azt mutatják, hogy még mindig sok kétéves gyermek iszik cumisüvegből.

cumisuveg2-001

A vizsgált csoportban ötből egy gyermek használt cumisüveget 24 hónapos korában csak éjszaka, vagy egész nap. A hosszú távú cumisüveg használók körében ötből egy gyermek volt 5 évesen elhízott, szemben a cumisüvegről korábban leszoktatottakkal, akiknél az arány hatból egy.

Az elhízás kockázatát befolyásoló egyéb tényezők, például az édesanya testsúlya, a család jövedelme, az iskolázottság és a szoptatási szokások figyelembevételével megállapították, hogy az elnyújtott cumisüveg használat önmagában 33 százalékkal növeli a gyermek elhízásának kockázatát.

A kutatók hangsúlyozták, hogy nem bizonyítható ok-okozati összefüggés, az azonban lehetséges, hogy egyes gyermekeket a cumisüveg felesleges kalóriákhoz juttat. Gooze úgy véli, hogy ilyen esetekben a cumisüveg inkább csak vigaszt jelent, és nem a tápanyagigény kielégítésére szolgál.

Ez az extra kalória pedig nem elhanyagolható, mivel egy átlagos méretű kétéves kislány 2 dl teljes tejet iszik meg lefekvéskor, ami az egész napi kalóriaszükségletének 12 százalékát teszi ki. Az elhúzódó cumisüveg használat ráadásul a gyermek változatos, tápláló étrendjének kialakítását is akadályozhatja.

Forrás: