Mit tartogat az iskolai menza?

Már csak egy hónap, és kezdődik az iskola, ami nem csak a gyerekek számára tartogat izgalmakat és kihívásokat, hanem a szülőknek is. A Falatozz.hu utánajárt, mit lehet enni a menzákon és mit érdemes az uzsonnásdobozba csomagolni.

A gyerekek kiegyensúlyozott táplálkozását nagyon nehéz az otthontól távol biztosítani. Tanítási időben az ajánlott napi öt étkezésből kettőt-hármat az iskolában fogyasztanak el, ezért különösen fontos, mi kerül a menzán az asztalra vagy az uzsonnásdobozba. A növésben lévő szervezet energia- és tápanyagigénye ugyanis meglepően magas (2200-2500 kcal, mint egy könnyebb fizikai munkát végző felnőtté), emellett fontos ügyelni a változatosságra is

A menza-rendelet dióhéjban

A iskolai menza régebben arról szólt, mikor lesz megint tejbegríz és rántott hús, nem pedig az egészséges étkezésről. Az új közoktatásról szóló rendelet értelmében viszont immár jóval kevesebb só és cukor kerülhet az ételekbe, és az asztalon sem lesz szórható változat. Szerencsére ezzel kiiktatják a leveskockát és a szörpöt is az étlapokról.

A híresen finnyás gyerekek örömére bevezették, hogy legfeljebb 20 naponta ismétlődhet egy-egy étel a tányérokon. Továbbá kötelező a gyerekeknek minden nap teljes kiőrlésű gabonát tartalmazó ételt, 3 deci tejet és négy adag zöldséget vagy gyümölcsöt adni. Ez azt jelenti, hogy nem kell azon aggódnunk, hogy egyáltalán eszik-e bármilyen egészséges dolgot aznap a gyerek. Nem bízhatunk azonban mindent a menzára: tízórai és uzsonnacsomagokra továbbra is szükség van.

uzsi

Mibe csomagoljak?

Nehéz dolga van a szülőknek, mert ha a gyerek nem szereti az uzsonnásdobozban talált ételt, vagy dacol az egészségtudatosságot hirdető szülőkkel, akkor az éhsége ellenére is ki fogja hajítani a kukába. Mivel a gyerekeknek fontosak a külsőségek, érdemes beszerezni valami menő dobozt. Nem muszáj drága holmikat vásárolni, elég, ha a kedvenc rajzfilm-karakterének vagy énekesének fotóját ráragasztjuk egy egyszerű verzióra. A nagyobb dobozon belülre is szükséges néhány kisebb méretű, tökéletesen záródó rekesz a ragadósabb-folyósabb ételekhez. A csomag tartalmazzon szalvétát is.

Mit tegyek bele?

Röviden: mindent. Egy gyereknek szüksége van gabonafélékre, de lehetőleg a magasabb rosttartalmúak közül válogassunk. Teljes kiőrlésű kenyérből készítsünk szendvicset, nassolnivalónak pedig remek választás a zabkeksz vagy az ízesített kölesgolyó. Szerettessük meg a gyerekkel az igazi müzliket, mert a legtöbb divatos gabonapehely nem más, mint színesen becsomagolt cukorbomba.

Elengedhetetlen a zöldség és a gyümölcs: jól bírja a strapát például az alma, a banán és a körte, illetve a répa, a koktélparadicsom és a karalábé. Tegyünk mindig felvágottat, pástétomot vagy tonhalat is a szendvicsekbe, hiszen fehérjére is szükség van. Kiemelten fontosak a kalciumdús tejtermékek is. Adjunk nekik például gyümölcsjoghurtot vagy túrókrémet.

Minden gyerek táskájában kell, hogy lapuljon némi édesség is, mert különben vagy hozzá sem lát a csomag tartalmához, vagy a büféből úgyis beszerzi magának, amit szeretne. Vegyünk neki magas kakaótartalmú csokoládét, illetve – lehetőleg nem sózott – olajos magvakat aszalt gyümölccsel, esetleg magvas müzliszeletet. Konyhatündérek süthetnek muffint is, egy tepsi tartalma jó pár napig eltart majd.

Mivel a gyerekek rengeteget rohangálnak, fokozottan kell ügyelni a folyadékbevitelükre, úgyhogy mindig csomagoljunk italt is az étel mellé. Ez lehetőleg ásványvíz, tej, kakaó, gyümölcstea vagy ivólé legyen, semmiképpen sem agyoncukrozott szénsavas üdítő.

menza

Hogyan érjem el, hogy meg is egye?

Sok gyerek szereti, ha levágják a szendvics héját, amitől kisebbnek is tűnik majd. Akik irtóznak a kenyérből kiágaskodó zöldségektől, azokat csapjuk be úgy, hogy krémet készítünk belőlük, például remek avokádó- vagy tojáskrémet lehet készíteni rövid idő alatt. Saját tippünk: keverj össze reszelt répát és füstölt sajtot némi majonézzel, meglepően finom lesz a végeredmény. Bár ezzel is nekünk kell foglalkozni, az egészséges falatokat hámozzuk és daraboljuk fel, mert így sokkal nagyobb eséllyel fogynak el, mintha csak egyben bedobnánk a táskájukba.

A kreatív szülők megpróbálkozhatnak azzal is, hogy vidám és gusztusos formába rendezzék a doboz tartalmát. Már az is sokat segíthet abban, hogy a gyerek örömmel fogyassza el az uzsonnáját, ha a szendvicsre egy mosoly-jelet vágunk, például retekből vagy uborkából. A kevesebb kézügyességgel rendelkezők kivághatják sütemény-formákkal is a hozzávalókat.

Hát nem szívesebben harapnál te is bele egy szív alakú kenyérbe, amiben csillag-uborkák vannak?

 

Forrás:


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.